Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Átadták a forgalomnak a Béke sugárúti körforgalmat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. szeptember 01. 10:45
Átadták a forgalomnak a Béke sugárúti körforgalmat
Ottjártunkkor lencsevégre kaptuk a körforgalom első használóit

Átadták a forgalomnak a Béke sugárút–Eötvös utca–Árpád utca csomópontba épített körforgalmat szeptember 1-jén. A közel 130 millió forintos beruházás április 16-án indult el, a mai napon pedig Görgényi Ernő polgármester és a képviselő-testület egy része bontotta el a kordonokat az útról.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A beruházásra az önkormányzat 107,7 millió forintot nyert el 2018-ban, amelyhez 2019 márciusában 21,6 millió forint többletforrást biztosított. A körforgalom kivitelezési szerződését április 2-án írták alá a Futizo Kft.-vel, a konkrét munkálatok pedig április 16-án kezdődtek el.

A kivitelezés során új pályaszerkezetet építettek, és kiszélesítették az utat. Épült egy 150 négyzetméteres terelősziget is, amelynek köszönhetően az Árpád utca felé közlekedőknek nem kell behajtaniuk a körforgalomba, ez tovább gyorsítja a közlekedést.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A munkálatok magukba foglaltál a vízgerincvezetékek cseréjét, új földkábeleket fektettek le, és kiváltották a kommunikációs kábeleket. Megújultak a járdaburkolatok és a szegélyek is, valamint korszerűsítették a közvilágítást is: tizenhárom új lámpaoszlopot helyeztek el a csomópontnál, és lámpatesteket is felszereltek a zebravilágításhoz.

A kordonokat a mai napon 9 órakor bontották el. Ottjártunkkor lencsevégre kaptuk az új körforgalom első használóit is.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

GYULAI HÍRLAP • 2019. szeptember 01. 14:30
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)