Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Felavatták az Almásy-kastély Építőipari Nívódíját hirdető emléktáblát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2018. szeptember 22. 11:25
Felavatták az Almásy-kastély Építőipari Nívódíját hirdető emléktáblát
Az ünnepségen átadták az alvállalkozók elismeréseit is

Felavatták a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Építőipari Nívódíját hirdető emléktáblát szeptember 21-én, pénteken. Az ünnepségen beszédet mondott Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke, Földes László, a kivitelező és tervező Földes és Társai Építésziroda Kft. vezetője, valamint Németh Miklós, a generálkivitelező Modinvest Kft. ügyvezetője.

a táblát palla tibor, krizsán andrás, görgényi ernő és németh miklós avatták fel

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Krizsán András elmondta, hogy a Magyar Építőművészek Szövetsége a hazai alkotó építészek első számú közhasznú egyesülete, amely kiemelt fontosságúnak tekinti, hogy az Európa-szerte méltán híres történelmi épületeink, valamint az épített örökségünk emlékeit ápolja.

Kiemelte, hogy különösen fontos, hogy egy olyan beruházást – egyben egy olyan fontos történelmi épületet – ünnepelnek az emléktábla leleplezésével, amely méltán híres az egész világon.

Hozzátette: a számos építész és építőipari díj közül ez az egyetlen olyan elismerés, amely közös ünnepe és öröme az alkotóknak, hiszen ez egyszerre ismeri el az építészt, a kivitelezőt és a beruházót.

 

földes lászló

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Földes László arról beszélt, hogy miután megkapták a megbízást, a helyszínen problémák sorozatába ütköztek. Volt olyan helyiség az épületben, amelyet a statikus azonnal lezáratott a megtekintés után, mert életveszélyes volt.

Hangsúlyozta, hogy számos szakértői csoport elkötelezett munkája kellett ahhoz, hogy a kastély elnyerje a ma már jól megszokott formáját, és elmondta, hogy három pillér, a tervező, a kivitelező és a megbízó stabilitása kellett az eredményes munkához.

Az Almásy-kastély több elismerésben is részesült 2017-ben – vette át a szót Németh Miklós. Mint mondta, ezek az elismerések ösztönözték őket arra, hogy pályázzanak az Építőipari Nívódíjra, amelyben támogatta őket a város önkormányzata és a projektmenedzserek is. Hozzátette, a pályázatban három kiemelkedő alvállalkozó megnevezésére volt lehetőségük, akiket az emléktáblán is feltüntetettek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A tábla leleplezése előtt Palla Tibor, az Építőipari Mesterdíj Alapítvány elnöke átadta a pályázatban megjelölt alvállalkozóknak a díjakat, így elismerést vehetett át a Stilfa-Mi Kft., a Futizo Kft. és Győri Árpád egyéni vállalkozó.

Az emléktáblát Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Palla Tibor, Krizsán András és Németh Miklós leplezték le.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)