Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kihirdették a Virágos Gyuláért verseny győzteseit

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2018. szeptember 12. 19:15
Kihirdették a Virágos Gyuláért verseny győzteseit
A bírák több kategóriában is győztest hirdettek, és két különdíjat is kiosztottak

Idén is meghirdették a városi virágosítási és kertszépítési versenyt Gyulán, amelyre számos nevezés érkezett. A bírák virágos előkert, virágos balkon és ablak, ház előtti virágos közterület, virágos intézmény és virágos vendéglátóhely kategóriákban keresték a legjobbakat. A díjakat Görgényi Ernő polgármester, Szászné Várkonyi Adrienn városi főkertész, Pomázi Ferenc, a Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör elnöke, valamint Werner György, a Gyulai Gazda és Polgári Egyesület elnöke adták át. Utóbbi két szervezet különdíjakat adott át azoknak a versenyre nem jelentkező kerttulajdonosoknak, akik példaértékűen ápolják kertjüket bel-, illetve külterületen.

pomázi ferenc, werner györgy, görgényi ernő és szászné várkonyi adrienn

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Az ünnepségen megtudtuk, hogy a város önkormányzata idén is azért hirdette meg a városi virágosítási és környezetszépítési versenyt, hogy növelje a település virágfelületeinek számát, valamint a város idegenforgalmi vonzerejét. Fontos cél az is, hogy nyilvánosságot és elismerést kapjanak azok a gyulai polgárok, civil közösségek és vállalkozások, akik és amelyek közérdekű munkával szebbé teszik a közvetlen környezetüket.

Görgényi Ernő köszöntőjében kiemelte, Gyulának az a különlegessége – és azért is dicsérik gyakran az ideérkezők –, hogy itt nem csupán önkormányzati feladat a környezet szépítése, a zöldfelületek gondozása, a virágosítás, hanem a fürdővárosi polgárok többségének is szívügye.

– Ez egy közösségépítő mozgalom is, hiszen összehozza az embereket – mondta a polgármester, majd kiemelte, hogy a virágosítás hozzájárul ahhoz a szemléletformáláshoz is, amelyre nagy szükség van.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

– Önök példát is mutatnak mások számára arra vonatkozóan, hogy hogyan kell hozzáállni a zöldügyekhez, és hogy mi is az az egészséges szemléletmód, amely szebbé teszi a környezetünket, és élhetőbbé teszi a városunkat – fogalmazott Görgényi Ernő.

Mint mondta, manapság minden eddiginél fontosabb, hogy terjedjen ez a szemlélet, ugyanis roppant elkeserítő, hogy sokan nem becsülik a tisztaságot, a rendezettséget és mások munkáját, annak ellenére, hogy országos szinten is elismert a gyulai zöldfelületek kezelése.

A városvezető köszöntője után következett a díjak és elismerések átadása, majd egy fogadással zárult az ünnepség.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Az idei év díjazottjai

Virágos előkert:

I. helyezett: Auer György (T u. 9/c)

II. helyezett: Gellén Vencel (Ajtóssy u. 14.)

III. helyezett: Hartmann János (Kenyérsütő u. 1/b)

IV. helyezett: Hortobágyi Istvánné (Szent István út 65/B/1)

V. helyezett: Arató Lajosné (Gólyahír u. 24.)

VI. helyezett: Szemző Mátyásné (Szakáll u. 8.)

VI.helyezett: Czifrák Józsefné (Vörösmarty u. 30/a)

 

Virágos ablak és balkon:

I.helyezett: Varga Tivadar (Harruckern tér 4. I/1)

II. helyezett: Ács Lajosné (Gólyahír  u. 32.)

III. helyezett: Fábián Ferencné (Október 23. tér 5.)

IV. helyezett: Hack Andrásné (Harruckern tér 4. II/10)

 

Virágos közterület:

I. helyezett: Diószegi Józsefné (Honvéd ltp. 7.)

II. helyezett: Szabó Albertné (Béke sgt. 19. fsz. 1.)

III. helyezett: Sinka Jánosné (Honvéd ltp. 8.)

IV. helyezett: Kovács Ildikó (Honvéd ltp. 8. fsz. 2.)

V. helyezett: Szőcs Zsuzsanna (Szegedi Kiss István u. 13.)

 

Virágos intézmény:

I. helyezett: galbácskerti óvoda (Temesvári u. 47)

II. helyezett: „Segítő Kezek” Idősek Otthona (Siórét 2.)

II. helyezett: Ewoldt Elíz-óvoda (Pálffy u. 5.)

III. helyezett: máriafalvai óvoda (Sarkadi út 14.)

IV. helyezett: törökzugi óvoda (Leiningen u. 4.)

V. helyezett: Németvárosi Óvoda (Szőlős u. 1-5)

VI. helyezett: Gyulai Agrár Zrt. (Kerecsényi u. 27.)


Virágos vendéglátóhely:

I. helyezett: Bihari Lászlóné (Erzsébet u. 12.)

II. helyezett: Udvari kisvendéglő (Apor tér 5.)

III. helyezett: Csigaház Panzió (Csiga u. 12.)

 

Különdíjasok:

A Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör különdíja:

Legszebb belterületi kert:

Nagy Jánosné Petrás Zita (Széchenyi u. 1.)


A Gyulai Gazda- és Polgári Egyesület különdíja:

Legszebb külterületi kert:

Cseke Tünde (Nagyfenék 11010/3)

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)