Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tuningoljuk virágainkat!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Pomázi Ferenc • MAGAZIN • 2018. szeptember 16. 07:00
Tuningoljuk virágainkat!
A virágföld nem elég

képünk illusztráció

Forrás: Ezermester.hu

Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok!

Szeptembert írunk, lassan védett helyre kell vinni a szobanövényeket a hidegek elől. Azonban mielőtt ezt megtennénk, cseréljük ki a növények talaját, amennyiben ezt tavasszal elfelejtettük, vagy nem jutott rá időnk. Saját tapasztalatom szerint a virágföldek zöme nem elegendő a növények számára, hiszen többnyire csak egy kis műtrágyás tőzegből állnak. Növényeink ennél azért többet érdemelnek! Egy kicsit „fel lehet tuningolni” őket marhatrágya-granulátummal, érett komposzttal, illetve hosszú lebomlású összetett műtrágyával. Természetesen a rendszeresen virágzó növények több tápanyagot igényelnek, ezért eszerint járjunk el velük. Szobanövényeinket, igényük szerint, elég két-, három-, illetve négyévenként átültetni.

Idén a szürkerothadás sokunkat becsapott. A tünetek elsősorban nem a bogyókon jelentkeztek, hanem a szőlő szárán, amit elég későn vettünk észre. Meg akartuk spórolni a megelőző permetezést, erre aztán jól ráfaragtunk. Az összeaszalódott, tönkrement fürtöket szedjük le (mintha nagy termésünk lett volna), hogy ne csúfítsa és fertőzze tovább a szőlőinket. Utána lepermetezhetjük termésünket, ha a többi érő fürtöt nem éri a szer, így egyfajta fertőtlenítő kezelésben részesítjük növényünket. Lassan az alma, a körte is a figyelem középpontjába kerül. A gyümölcsösládába ne tegyünk a termés alá újságpapírt, inkább barna csomagolópapírt vagy szétszedett kartondobozt használjunk, ugyanis az újságlapon a nyomdafesték mérgező anyagokat tartalmaz.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)