Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hétvégén minden a szilvalekvárról szól Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.MAGAZIN • 2018. szeptember 03. 13:25
Hétvégén minden a szilvalekvárról szól Gyulán
Idén is megrendezik a fürdővárosban a németvárosi szilvalekvárfőzést és a szilvalekváros sütemények versenyét

Képünk a tavalyi rendezvényen készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Ismét megrendezik a németvárosi szilvalekvárfőzést és a szilvalekváros sütemények versenyét szeptember 7–8. között Gyulán – tájékoztatták lapunkat a szervezők.

A gyulai német nemzetiségi önkormányzat és a K. Schriffert Hagyományőrző Kör rendezvényén hagyományos módon, rézüstben főzik a szilvalekvárt.   

Az esemény szilvamagvalással indul szeptember 7-én, pénteken délután négy órakor a Németvárosi Óvoda udvarán. A programon az érdeklődők megismerkedhetnek a kismesterségekkel, továbbá megkóstolhatják a sváb módra készített, kemencében sült szalonnás lepényt és szilvás buktát.

Szeptember 8-án, szombaton a K. Schriffert József utcai „Máriás” házban folytatódik a programok sora. Reggel hét órakor felállítják a katlanokat és az üstöket, majd megkezdődik a lekvárfőzés. Az érdeklődőket délelőtt 10 órakor Mittag Mónika, a gyulai német nemzetiségi önkormányzat elnöke köszönti, majd Kónya István alpolgármester megnyitja a rendezvényt.

Délelőtt 11 órakor ciberével, délben babgulyással, ebéd után csörögével és hólabdával kínálják a résztvevőket. Utóbbiak elkészítésébe bárki bekapcsolódhat. Délután fél négykor szilvalekváros parasztkenyeret kóstolhatnak a látogatók, négy órakor pedig részt vehetnek az elkészült lekvár üvegekbe és csuprokba töltésében.

A gasztronómiai fesztivál keretében idén is meghirdetik a szilvalekváros sütemények versenyét. Az édességeket szeptember 8-án délelőtt a helyszínen kell leadniuk a nevezőknek, az eredményeket aznap fél kettő után hirdetik ki.

A rendezvény második napján a németvárosi óvodások, az Implom-iskola tanulói és Kepenyes Pál lép fel – derül ki a szervezők tájékoztatójából.   

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)