Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Közel 4000 forintért is találtunk füzetet az iskolakezdésre

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. augusztus 28. 16:00
Közel 4000 forintért is találtunk füzetet az iskolakezdésre
Akár online is megrendelhetjük gyermekeink tanszereit
Már csak néhány nap van az iskolakezdésig, ám a tanszerek beszerzése még a legtöbbünknél folyamatban van, hiszen akár az év első napjain is akadhat egy-egy újabb megvásárolnivaló. Aki nem kapott részletes tanszerlistát leendő osztályfőnökétől, egyelőre csak találgatni tudja, vagy az internetes listák alapján bogarászni, hogy vajon mire lesz szükség a következő évben.

összehasonlítottuk az iskolakezdéshez szükséges termékek árát

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Ezúttal annak igyekeztünk utánajárni, hol éri meg a leginkább beszerezni a tanszereket. Az árak legegyszerűbb összehasonlításához a felszerelések közül a néhány alapvetőt igyekeztünk felkutatni: a kis méretű, tűzött füzetet, a HB-s ceruzát és a mindenhol kapható, klasszikus Technokol ragasztót.
 
A pénzcentrum.hu egy korábbi GFK-felmérésre hivatkozva azt írja, hogy az általános iskola első osztálya a legköltségesebb a családok számára: átlagosan 84 ezer forintba kerül egy elsős iskolába indítása, amelyben a szükséges bútorok árai is benne vannak. Ugyanez a felmérés egy felsős számára 15 ezer forintos összköltséget ír, természetesen csak abban az esetben, ha minden egyes lehetséges tárgyat – iskolatáskát és tolltartót – újra felhasznál a nebuló.
 
Elsőként az Aldi és a Lidl szezonális kínálatát néztük végig: örömmel állapítottuk meg, hogy kiváló minőségű termékeket sorakoztatnak fel az iskolakezdésre. Az Aldiban 6990 forintért olyan hátizsákot találtunk, amelyben külön hűtőtáska, kulcstartó, kipárnázott hátrész, fényvisszaverő és még esővédő zsák is volt, strapabíró varrásokkal és sok zsebbel. 
 
A Lidlben rengeteg, iskolakezdésre is alkalmas színes füzet és ceruza akadt, amely mellett más, suliba való apróságok is vannak a kínálatban. Az itt található tanszerek főleg azok számára lehetnek hasznosak, akik különleges mintákat keresnek. Annyi hátránya mindenképpen van a két német üzletben való bevásárlásnak, hogy lehetetlenség megtalálni mindent egy helyen, vagyis akármi tetszik meg, a papírboltot nem fogjuk tudni megúszni.
 
Az Intersparban folytattuk a túrát, ahol jó minőségű füzeteket 119 forintért, a kék ragasztót 299 forintért, duplán csomagolt HB-s ceruzát pedig 169 forintért árulnak. Itt már jó eséllyel minden beszerezhetünk, ami az iskolakezdéshez szükséges, sőt még akár annál is többet: a füzeteket böngészve olyan darabot is felfedeztünk, amely közel 4000 forintba került. Ezért az árért egy hatalmas spirálfüzet kapunk, amelynek fedőlapján felnőtt színező van az unalmas iskolai órák hasznos eltöltésére.
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

 
A folytatásban a Tescoba mentünk, ahol szintén a korábban kiválasztott termékeket igyekeztünk megtalálni. Nemcsak az árak voltak kiválóak a nagyáruházban, hanem az a szolgáltatás is, amivel eddig máshol nem találkoztunk: egy hölgy kifejezetten az iskolakezdő szülőket segítette azzal, hogy végigjárta velük a papír-írószer részleget és segített az egyes termékek felkutatásában. 
 
A saját márkás tűzött füzetük már 39 forintért elérhető, a ragasztó piros változata 199 forint, a millióféle csomagolásban kapható grafitceruzák között talán a 10 darabos éri meg a legjobban 799 forintért. 
 
A folytatásban két internetes papírboltot és felkutattunk, és azt próbáltuk kideríteni, hogy vajon az internetes áruházak kevésbé költséges működtetése vajon meglátszik-e az árakon. 
 
játéknet.hu oldalán a legegyszerűbb négyzetrácsos füzet 89 forint volt, a korábban kiválasztott ragasztó piros változatát 399 forintért kaphatjuk meg, és egy darab jó minőségű HB-s ceruza 269 forintért kapható. Mindenhez 990 forintos postaköltséget is felszámolnak.
 
Az iskolaszer.com oldalán már barátságosabb árakkal találkoztunk: itt vonalas füzetet már 51 forintért kapunk, a kiválasztott kék ragasztó 301 forintba kerül, egy törésálló béllel ellátott ceruzának 54 forint az ára. Azok számára, akik településén nincs nagyáruház, talán jó megoldás lehet az internetes rendelés egy-egy kedvező árakkal dolgozó webshopból. Közöttük néhány olyan is akad, ahol tudni vélik, mire lesz szükség az egyes évfolyamokban, de ebben azért nem érdemes teljesen megbíznunk, mert akár tanáronként is eltérő lehet az, hogy hány darab és milyen méretű füzetet kell majd beszereznünk az idei tanév elején.
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)