Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szeptember közepéig lehet pályázni a Filmalap történelmi filmes programjára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • KULTÚRA • 2018. augusztus 22. 10:30
Szeptember közepéig lehet pályázni a Filmalap történelmi filmes programjára
A pályázatra történelmi témájú játékfilmterveket várnak

Szeptember 15-ig lehet pályázni a Magyar Nemzeti Filmalap történelmi filmes programjára, amelyre történelmi témájú játékfilmterveket várnak. A kiválasztottak egymillió forintos díjban részesülnek.

– Olyan történeteket várunk, akár kezdő filmíróktól, amelyek a magyar történelem sorsfordító pillanatairól szólnak, és a főszereplők olyan hősök, akik életüket áldozták a hazáért, illetve képesek voltak lelkesíteni a magyarokat – mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Mint kifejtette, a pályázóknak három és öt oldal közötti treatmentet kell benyújtaniuk, ez egy összefoglalója annak, ami majd a filmvásznon látható. Havas Ágnes kitért arra, hogy a történetek főhősei lehetnek kisemberek, akárcsak Szabó István Mephistójában, de ismert alakok is, mint Dobó István, Mátyás király vagy Apafi Mihály.

– Jó lenne olyan alakok megjelenése a filmvásznon, akik példaképek lehetnek, akár sportolóként, akár hadvezérként, akár királyként. A zsűri október 31-ig választja ki a legjobb pályaműveket. Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy az elkészült történelmi témájú filmekre, például a Szabadság, szerelemre vagy a Kincsemre nagyon sokan voltak kíváncsiak a mozikban. Gondolkodjanak bátran, engedjék el a fantáziájukat, hátha most lehetséges megvalósítani legmerészebb álmukat – jegyezte meg a vezérigazgató.

A kiválasztottak egy-egymillió forintot kapnak, utána újra pályázniuk kell a forgatókönyv megírására, fejlesztésére és csak ezt követően dől el, megvalósul-e a film. Havas Ágnes szerint a folyamat átfutási ideje egy-másfél év.

A teljes pályázati kiírás a Filmalap honlapján érhető el.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)