Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Forróságot hozott a várkertbe a Chiligeddon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2018. augusztus 19. 13:00
Forróságot hozott a várkertbe a Chiligeddon
Stégermájer József nyerte néptáncfesztivál csilievő versenyét

Csilievő verseny is színesítette a Minden Magyarok XXIV. Nemzetközi Néptáncfesztiváljának programját augusztus 18-án. A verseny résztvevői csípősebbnél csípősebb paprikákkal tesztelték érzékeiket.

Férfias könnyek a csilievő verseny végén

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Ahogy azt Csobán Roland főszervező elmondta, a nyolc bátor jelentkező négy fajta paprikát kóstolhatott, amelyek egyre nagyobb hevességgel marták a versenyzők ízlelőbimbóit.

A fél órás versenyen a jelentkezők Jalapeno, Bhut Jolokia, Moruga Scorpion és FG Jigsaw elnevezésű csípős növényekkel birkóztak meg. Az egyenes kieséses rendszerben rendezett kihívást rengetegen kísérték figyelemmel, akik hangosan biztatták a résztvevőket.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A könnyes-harapós megmérettetés végén Stégermájer József maradt utolsónak, azaz őt választották meg a helyi "csilikirálynak". A második Lovas Csaba lett, a harmadik helyen pedig Medve Dániel végzett. Mindhárman a Chiligeddon termelőinek ajándékcsomagját vehették át.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A verseny előtt és után a Chiligeddon sátránál bárki megkóstolhatta a méregerős növényeket, ahol a friss és feldolgozott paprikákból is lehetett válogatni.

– Sikeresnek értékeljük a versenyt, köszönjük a szervezőknek, hogy partnerek voltak ebben és köszönjük mindenkinek, aki eljött a kihívásunkra – fogalmazott Csobán Roland.

GYULAI HÍRLAP • 2018. augusztus 19. 13:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)