Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Élő zene, diszkó és kolbászsütés várja a Rondella vendégeit

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. augusztus 16. 10:30
Élő zene, diszkó és kolbászsütés várja a Rondella vendégeit
Utánajártunk, milyen programok lesznek még idén a szabadtéri szórakozóhelyen

Kiss János, a Gyulai Kulturális Nonprofit Kft. programszervezője ezúttal abban segített nekünk, hogy összeállítsuk, milyen zenés programokkal készülnek még az idei nyáron a gyulai Rondellánál. A szervező elmondta: élő koncertek és diszkó is akad az augusztusi programkínálatban.

számos program várja még a rondella vendégeit

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Augusztus 22-én, szerdán lesz a következő élő zenés eseményünk, aznap 18 órától Tengeri Attila interaktív családi és gyermekműsorral várja a várhoz érkezőket. Akik este is ráérnek, maradjanak, mert 21 órakor kezdődik az Olasz meló zenekar koncertje, a csapat ismert feldolgozásokat hoz Gyulára – ismertette Kiss János

A szervező azt is elmondta, hogy másnap, augusztus 23-án 21 óra 30 perckor Petruska András lép fel egy gitárral, majd a Synema koncertje kezdődik a gyulai vár tövében. Augusztus 24-én, pénteken a Dirty Slippers ad koncertet Tűzd ki a zászlót címmel, majd 25-én nyárzáró diszkót tart Mult Róbert és Ravasz Attila – ezzel búcsúznak az idei szezontól.

A zenés programok mellett minden szerdán és szombaton kolbászsütéssel várják a Rondella vendégeit. 

 
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)