Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megújult a Szemüvegek Háza

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR/S. J. • MAGAZIN • 2018. augusztus 11. 15:51
Megújult a Szemüvegek Háza
Már húsz éve a gyulai szemüvegesekért!

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Csaknem húsz éve működik a Szemüvegek Háza Gyulán. Az optikai üzletben megújult belső térrel és a korábban megszokott kedves fogadtatással, szakértelemmel várják a meglévő, illetve a leendő vásárlókat, pácienseket.

Az OTP mögött, a Bodoky utca 11. szám alatt található üzletben egy hónapja újították fel a belső teret. A tulajdonos, Papucsek-Ceglédi Zsuzsanna célja az volt, hogy a több mint 25 éve működő békési üzletükhöz hasonlóan olyan kisvárosi jellegű belső teret alakítsanak ki, amelyben otthonosan érzik magukat a vásárlók.

Az üzletvezető lapunknak elmondta: nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a hozzájuk betérő leendő szemüvegeseket optikai és anatómiai szempontból is ellássák tanácsokkal, hiszen azt vallják, hogy a szemüveg elsősorban gyógyászati segédeszköz, és csak másodsorban divatcikk. Hozzátette: a végső döntés természetesen a vásárlóé.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Papucsek-Ceglédi Zsuzsanna hangsúlyozta: az is fontos szempont, hogy ne zúdítsák rá a vevőkre a teljes, mintegy ezer keretből álló árukészletet, hanem célirányosan segítsenek megtalálni a legmegfelelőbbet. Aláhúzta: akik olcsóbb terméket vásárolnának, azok is bátran betérhetnek hozzájuk, hiszen többféle árkategóriában kínálnak kereteket. Mint megtudtuk, a Szemüvegek Házában mindig követik az aktuális trendeket, így az üzletben a legdivatosabb termékek is megtalálhatók.

A tulajdonos kiemelte: műszerparkjukat folyamatosan fejlesztik, és az üzletben kizárólag optometrista és látszerész szakemberek dolgoznak. A különböző vizsgálatokat bejelentkezés alapján végzik el, de szabad kapacitás esetén előre bejegyzett időpont nélkül is be lehet jutni azokra. Az optikában gyerekeknek is tartanak rendelést, dr. Virágos Kis Katalin gyerekszemész főorvost hétfőnként lehet felkeresni. A kicsikre gondolva egy játszósarkot is kialakítottak a kereskedésben – ismertette az üzletvezető.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

A Szemüvegek Házában Papucsek-Ceglédi Zsuzsanna és Palotás Judit optometristaként hétfő kivételével mindennap felváltva vizsgálják a pácienseket. A szakemberek a zöldhályog-szűrés mellett speciális szemfenékképet is készítenek szintén szűrés jelleggel. Ha az egészségestől eltérő állapotot találnak, szemész szakorvoshoz irányítják a beteget. A szaküzletben a Hoya japán lencsegyártó cég kiváló minőségű lencséit forgalmazzák. A tulajdonos elmondta: a szemüvegek elkészítési ideje 1–5 munkanap. Hozzáfűzte: saját műhellyel rendelkező üzletükben a szemüvegek javítását is vállalják.

További szolgáltatás a kontaktlencse-illesztés és az ehhez szükséges ápolószerek forgalmazása. Kontaktlencsékből többféle termék kapható az optikában, különböző kihordási idővel és árkategóriában. Az illesztés betanítását kontaktológus szakember végzi, ehhez próbalencsét és ápolószert is biztosítanak. Napszemüvegekből is mindig az aktuális trendeknek megfelelő darabokat tartanak. Az üzletben dioptriás termékek és a keretre mágnessel rögzíthető, úgynevezett clip-on lencsék is beszerezhetők. Utóbbinál Swarovski kristályos díszítéseket is választhatnak a hölgyek.

A Szemüvegek Háza hétfőtől péntekig 8.30–12.30 és 13.00–17.00 között tart nyitva.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)