Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Veres Laurát díjazták a Szabó Jenő-emlékváltó vándorserleggel

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. augusztus 10. 16:00
Veres Laurát díjazták a Szabó Jenő-emlékváltó vándorserleggel
A fiatal úszónő Daka Anettől „örökölte” a különleges elismerést

Veres Laura vehette át a Szabó Jenő-emlékváltó vándorserlegét augusztus 10-én. Az úszószakosztály fiatal versenyzője két magyar bajnoki címe mellett egész éves teljesítményével vívta ki magának a különleges elismerést. A díjazottat minden évben a váltó tagjai és az előző év kitüntetettje választja ki. 

Veres Laura, Daka Anett, Kun MIklós és Petróczki Zsombor

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Mint azt Petróczki Zsombor a tavalyi díjátadón elmondta, a váltó felállítása után úgy gondolták, hogy egy vándordíjat alapítanak.

– Az elismerést minden évben egy olyan gyulai úszónak fogjuk átadni, aki teljesítményével vagy hozzáállásával kiérdemelte azt. Azonban nem kívánjuk ezt a díjat eredményhez kötni, így olyan versenyzőnek is odaítélhetjük, aki esetleg önmagához képest kiválóan teljesített, vagy éppen hullámvölgyben van. Úgy gondolom, hogy ez az elismerés ösztönző lehet a további eredményeik elérésében.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Az első évben a Hódmezővásárhelyen ifjúsági magyar bajnoki címet szerző Daka Anettre esett a Jámbor Zoltán, Kósa Gábor,  Petróczki Zsombor és Becsy Sándor összeállítású váltó választása – aki helyett idén Fekete Tamás volt a váltó tagja –, az idén pedig az 51. Gyermek Országos Bajnokságon két számban is bajnokká avanzsált Veres Laura lett a kiválasztott.

A Gyulai Várfürdő csupa mosoly versenyzője Petróczki Zsombor és Kun Miklós ügyvezető jelenlétében vehette át a vándorserleget, amely mellé egy érmet is kapott: ennek köszönhetően a Szabó Jenő-emlékváltó tiszteletbeli tagjává avanzsált. Az ítészek azonban Daka Anettről sem feledkeztek meg, hiszen a vándorserleget átadó úszóhölgyet a Szabó Jenő-emlékserleggel ajándékozták meg.

– Nagyon büszke vagyok, hogy az emlékváltó tagjai engem választottak. Remélem, a jövőben visszaadhatom majd Anettnek a serleget, mert az azt jelenti, hogy ismét eredményes lesz – fogalmazott a díjazott.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

GYULAI HÍRLAP • 2018. augusztus 10. 18:33
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)