Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ajánlunk neked egy gyógyhatású szépítőszert!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • MAGAZIN • 2018. augusztus 02. 09:00
Ajánlunk neked egy gyógyhatású szépítőszert!
A réti füzény augusztus végéig virágzik Gyulán

Szép is, meg hasznos is: ritkán találsz ma már ilyet. Gyula városában viszont elegendő, ha kimész a települést keresztül-kasul szelő folyóerek partjára. Júniustól szeptemberig ugyanis ott pompázik, szabadon. Csak meg kell, hogy lásd!

a réti füzény

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Elsőre megtetszett, amint bíborrózsaszín színével kiemelte környezetéből az összefüggő zöld fűfelületet. Ennyire pazar színtársítás nehezen tud elképzelni az ember. Ráadásul valaki azt mondta, védett, ezért gyorsan utánanéztem, hogy valóban az-e. Az iskolában ugyanis nem tanultunk róla.

Kiderült azonban, hogy egyelőre még nincs veszélyben, és megtudtam: amellett, hogy dekoratív, roppantul hasznos is, virághajtásai például segíthetnek megszabadulnod bizonyos fájdalmaktól és betegségektől. Az ókori ember vérzéscsillapítóként és hasmenéses megbetegedésekre használta, de bélhurut, tífusz és vérhasjárvány esetén is állítólag jó szolgálatot tett.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Napjainkban erős havi vérzés, vénás keringési elégtelenség, aranyérbántalmak, ekcémák és külső sebek kezelésére alkalmazzák, a kozmetikában a pórusok összehúzására. És mivel megköti a szabadgyököket, a rádioaktív sugárzás ellen is hatékonyan véd: ezt a képességét remélhetően nem kell kipróbálnunk.

Mivel vízkedvelő növény, leggyakrabban folyók, patakok mentén, mocsarakban, lápokban, nyirkos réteken és nádasok szélén találhatjuk meg. Bíborrózsaszín virágai megnyúlt füzérben, álörvökben nyílnak. Városunkat júniustól szeptemberig díszítik, fenséges látványuk a pszichét is megnyugtatja.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)