Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Többen jutottak be a felsőoktatásba, mint tavaly

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2018. július 26. 09:30
Többen jutottak be a felsőoktatásba, mint tavaly
Az első öt legnépszerűbb szak között szerepel műszaki, informatikai terület, a hatodik pedig az orvosképzés

Összesen 75 ezer 230 hallgatót vettek fel valamelyik felsőoktatási intézménybe, ami 2500-zal több, mint tavaly – mondta Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

A helyettes államtitkár elmondta, az orvosképző egyetemeken nőttek a ponthatárok, míg a gazdaságtudományi képzési területen csökkent. Hozzátette, jelentős különbségek nincsenek a ponthatárok alapján az intézmények között.

Egy olyan szak volt – a német, német nemzetiség és latin – amelyre csak a maximális 500 ponttal lehetett bejutni.

Az első öt legnépszerűbb szak között szerepel műszaki, informatikai terület, a hatodik pedig az orvosképzés; ugyanakkor az első tizenöt legnépszerűbb között már ott van az ápolás és betegellátás, illetve a pedagógusképzés. A helyettes államtitkár szerint ez azt jelenti, hogy a felsőoktatási stratégiában kijelölt területek visszaköszönnek a legnépszerűbb szakok között. 

– A fiatalok, a szülők és a pedagógusok megértették azt az üzenetet, hogy ezekre a területekre érdemes jelentkezni, mert egyrészt van perspektíva, azért mert jó színvonalú képzésekről van szó, és biztosan állítható, hogy a hallgatók el tudnak helyezkedni szinte azonnal a diplomaszerzést követően – fogalmazott Horváth Zita.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)