Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán csiszolták technikai tudásukat a versenytáncosok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. július 20. 09:05
Gyulán csiszolták technikai tudásukat a versenytáncosok
A világ 16 országából érkeztek résztvevők a fürdővárosba

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Summer Dance Festival néven négynapos képzést tartottak július közepén Gyulán, ahová a világranglista éléről is érkeztek táncosok. 

Tóth István tánctanár nemzetközi pontozóbíró feleségével közösen szervezi az eseményt évről évre. Kérdésünkre elmondta: örömmel érkeztek Gyulára, és már azt is tudják, hogy jövőre újra ellátogatnak a városba csapatukkal. 

– Nagyon jól érezzük magunkat az eseményen, első alkalommal van Gyulán a program, eddig Nagyváradon zajlott. Erre az eseményre 16 országból mintegy 200 sportoló érkezett, akik mind a technikai tudásukat szeretnék fejleszteni a meghívott előadók, szakemberek segítségével – ismertette a szervező.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

– Napközben egyéni és csoportos oktatások zajlottak, majd este egy-egy rövid bemutatón adták elő a tanultakat a párok. Az apró gyerekek mellett felnőtt profik is érkeztek, mindenkinek megadtuk a lehetőséget a továbbképzésre – folytatta Tóth István.

Az esemény zárónapját július 19-én tartották a Hunguest Hotel Erkelben, ahol a párok a négy napon át tanultakat mutatták be egymásnak és a velük érkező stábnak. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)