Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Őzpárokkal és egy őrködő őzmamával találkoztunk szombat délben a Fehér-Körös gyulai partszakaszán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • MAGAZIN • 2018. július 16. 15:00
Őzpárokkal és egy őrködő őzmamával találkoztunk szombat délben a Fehér-Körös gyulai partszakaszán
Néhány képkocka és néhány hétvégi gondolat

Miközben gyönyörködtem az állatokban, azon morfondíroztam, vajon mi késztette őket arra, hogy a déli órákban előmerészkedjenek az erdőből. Ennyire megbíznának már bennünk? Lehet, hogy el kéne velük egy picikét beszélgetni.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A töltésen biciklizve lettem figyelmes az állatokra. Előbb azt hittem, hogy egy vizslát látok az árnyékban, de amint közelebb értem, tisztázódott, hogy egy őzmama a kicsinyével. Néhány percig szemeztünk, aztán a gida behúzódott az erdőbe, az anyukát viszont sikerült lefotóznom. Aztán bement a picinye után.

Néhány perc múlva neszezést hallottam a hátam mögött. Amint megfordultam, két őzpár játszadozott a fűben, a közelemben. Gyorsan róluk készítettem felvételeket. Sajnos azonban arra jött két kerékpáros, ezért visszaszaladtak a fák közé.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Picit arrébb mentem, ahol ismét találkoztam egy őzanyukával. Lefotóztam őt is, de nagyon megijedt, üvöltve (gondolom veszélyt jelezve) rohant be a rengetegbe, én meg nagyon rosszul éreztem magam az eset miatt. Még most is lelkiismeretfurdalásom van.   

Közel három és fél órát töltöttem el a helyszínen. Többször is előjöttek, így bőven volt lehetőségem gyönyörködni bennük.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)