Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Indul a 14. nemzetközi Shakespeare Fesztivál!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2018. július 06. 15:41
Indul a 14. nemzetközi Shakespeare Fesztivál!
Hamlet és társai egy teljes hétig vendégeskednek Gyulán  

Képünkön középen: Elek Tibor. Mellette: Tapasztó Ernő (jobbról), Pino di Buduo (balról) 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Július 9-től 15-ig, vagyis egy teljes hétig tart idén a nemzetközi gyulai Shakespeare Fesztivál, amely a várszínpadot, a tószínpadot, a kamaratermet és az utcát is megtölti majd színházi emberekkel és nézőkkel. A rendezvényt július 6-án sajtótájékoztatón ajánlották a sajtó és a publikum figyelmébe.

Egyhetes lesz idén a Shakespeare Fesztivál, tehát rövidebb, mint korábban volt, de sűrűbb és intenzívebb, mondta Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója a várszínpadon megtartott sajtótájékoztatón. A direktor fontosnak tartotta kiemelni, hogy már a nyitónapon is három programjuk lesz. Rendhagyó módon egy fotókiállítással kezdenek a kamarateremben, ahol felidézik az elmúlt évtizedek gyulai Hamlet-előadásait, majd színpadra kerül a Hamletman monodráma Baksa Imre előadásában. Este 9-től az olaszországi Teatro Potlach veszi át a játékteret a tószínpadon.

Elek Tibor emlékeztetett arra, hogy a fesztiválprogram része volt a Vígszínház Hamlet című előadása is, amelyet, mint ismeretes, műszaki okok miatt városunkban nem lehetett bemutatni, ezért a Gyulai Várszínház közönségének adtak lehetőséget arra, hogy június 5-én Budapesten nézze meg. Százhuszonnyolc fő utazott ekkor a fővárosba.

A sajtótájékoztatón arra is magyarázatot kaptunk, miért adták a fesztiválnak a Shakespeare és társai címet. Elsősorban azért, hangsúlyozta Elek Tibor, mert idén a Hamlet és a darab átiratai kerülnek középpontba. Vagyis: tematizálták a kínálatot. Ilyen még nem volt korábban, tehát ez egy kísérlet is, jegyezte meg ennek kapcsán az igazgató. Másrészt úgy gondolták, hogy a Rómeó és Júlia mellett a Hamlet a legismertebb Shakespeare-alkotás, amely még a fiatalokhoz is közel áll, hisz számos középiskolában tananyag és érettségi tétel.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A hazai és a külföldi Shakespeare-előadások mellett július 9. és 15. között számos kísérő programja is lesz a várszínháznak. Többek között rendeznek egy workshopot diákok számára, a békéscsabai színitanoda hallgatói pedig a város három különböző pontján tartanak majd előadásokat. Aztán levetítik a klasszikus Hamlet-filmeket, és lebonyolítanak két irodalmi rendezvényt: egy beszélgetést és egy konferenciát. Térey Jánost maga a színidirektor fogja faggatni, annak apropóján, hogy nemrég jelent meg a Káli holtak című regénye, amelyben a Trianoni Hamlet című előadás rendkívül fontos szerepet kap. Az író és Shakespeare viszonya így kerül előtérbe.

A teátrum direktora a már tisztázott műsorváltozásokról is szót ejtett. Jelezte, hogy a bukaresti Metropolis színház előadása elmarad, helyette viszont a kamarateremben levetítik Richter Péter The Rub című filmjét, amely valójában egy avantgárd Hamlet-adaptáció. Ugyanide helyezték át a várszínpadról a Tiger Lillies koncertjét is.

A Teatro Potlach produkciójáról Pino di Buduo rendező nyilatkozott. Elsőként bemutatta az általa vezetett színházat, amely 1976 óta kísérleti műhelyként tevékenykedik egy 17. századi vidéki kolostorban. A társulat tagjai a világ különböző pontjáról érkeztek Olaszországba: van köztük brazil és svájci, de még magyar is, a gyulai előadáson viszont mindannyian ugyanazt a nyelvet fogják beszélni.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A Shakespeare Ouverture-t Shakespeare Vihar című darabja inspirálta, amelybe a legfontosabb shakespeare-i drámákat vitték bele. A díszlet egy hatalmas nagy vászon lesz, amit a színészek fognak mozgatni. Az előadás egyik legfontosabb eleme azonban az élő zene, amely ebben az esetben nem kísérőmuzsika, hanem partnere, mintegy szereplője a műnek. Ugyanez a koncepció a díszletre, a fényekre és a vetítésekre is érvényes. Pino di Buduo úgy vélte, a helyszín nekik roppantul megfelel, hisz olyan hatást kelt, mintha egy hajón lennének. Legközelebb a teljes várat és a vár környékét is bevonják majd az előadásukba, tette hozzá az olasz teátrum művészeti vezetője, utalva arra, hogy szívesen eljönnek hozzánk máskor is.

A Gyulai Várszínház idei második kiemelt bemutatóját, a Rosencrantz és Guildenstern halott című Tom Stoppard-féle darabot a nagyérdemű július 14-én és 15-én nézheti majd meg a várszínpadon. Tapasztó Ernő rendező azonban nem kívánt beszélni a műről. Arra hivatkozott, hogy egyelőre csak egy próbafolyamat közepében vannak benne, s ilyenkor a színészek még nagyon sérülékenyek. Annyit viszont elárult, hogy pokoli hangulatot kívánnak teremteni a színen, és hogy (talán emiatt is, talán nem) a produkciót 16 éven felülieknek ajánlják.

A Shakespeare Fesztivál részleteiről a Gyulai Várszínház honlapjáról, a Gyulai Hírlapból és a műsorfüzetekből tájékozódhatnak az érdeklődők.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)