Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nagyné Hőgye Nárcisz és Szabó Gáborné is ott van az ország legkedvesebb konyhás nénijei között

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2018. július 03. 14:45
Nagyné Hőgye Nárcisz és Szabó Gáborné is ott van az ország legkedvesebb konyhás nénijei között
A 5. számú általános iskola dolgozóit a diákok nevezték be az országos versenybe

Két gyulai konyhás nénit is díjaztak a Magyarország legkedvesebb konyhás nénije vagy bácsija pályázat keretében – erről tartott sajtótájékoztatót Görgényi Ernő polgármester, Csáki Béláné, a Gyulakonyha ügyvezetője, valamint Nagyné Hőgye Nárcisz és Szabó Gáborné díjazottak július 3-án, az 5. számú általános iskolában.

csáki bélánénagyné hőgye nárciszszabó gáborné és görgényi ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A polgármester kiemelte, hogy Gyula városa az elsők között csatlakozott a Mintamenza programhoz, amely 2010-ben indult útjára. A program célja, hogy a korábbinál egészségesebb és finomabb ételeket kapjanak a gyerekek. Hozzátette, hogy a közétkeztetésben az emberi tényező is rendkívül fontos szempont.

Görgényi Ernőtől megtudtuk, hogy az ország legkedvesebb és legjobb konyhás nénijeit kereső pályázatot 2018 márciusában hirdette meg az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. Az iskolák diákjait arra kérték, hogy készítsenek egy közös szelfit kedvenc konyhás nénijükkel vagy bácsijukkal. A játékban 102 iskolai osztály vett részt, 69 konyhai dolgozó kapott jelölést, akikre összesen 15300 like érkezett.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Az OGYÉI felhívását a Gyulakonyha is megkapta, akik továbbították azt az intézményeknek. Az 5. Számú általános iskolának két osztálya is nevezett: a 4.a osztály Nagyné Hőgye Nárciszt, az 5.a osztály pedig Szabó Gábornét jelölte a versenyre. Mindketten meghívást kaptak a szervezet június 1-jei ünnepségére Budapestre, ahol dr. Pozsgay Csillától, az OGYÉI főigazgatójától vehették az elismerésüket.

– Nagyon örültünk annak, hogy egy országos szervezett foglalkozott ezzel a témával, hiszen a konyhák és a konyhás nénik nincsenek igazán előtérben, ők csak végzik a munkájukat, de nem kapnak érte elismerést – mondta Csáki Béláné. Hangsúlyozta: különösen büszkék arra, hogy Békés megyéből csak Gyula városából küldtek nevezést a pályázatra.

A díjazottak kiemelték, hogy hatalmas megtiszteltetés nekik, hogy nevezték őket a pályázatra és elismerték a munkájukat a díjjal.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

GYULAI HÍRLAP • 2018. július 03. 14:49
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)