Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Óránkénti lövésekkel emlékezünk ma Gyulán a várostrom kezdetére

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • MAGAZIN • 2018. július 02. 13:15
Óránkénti lövésekkel emlékezünk ma Gyulán a várostrom kezdetére
452 évvel ezelőtt indult meg az oszmán-török támadás

A gyulai vár jelenkori történetében immár hagyomány, hogy a 452 évvel ezelőtti oszmán-török ostromsorozat kezdetének évfordulóján óránkénti lövésekkel emlékezünk az egykori várvédők hősies küzdelmére. Az első díszlövést Szabó Árpád hagyományőrző idén egy 16. századi hajdúpuska pontos másolatából adta le délelőtt 10 órakor az erőd bejáratánál.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

1566. július 2-án a gyulai téglavárat egy csaknem 30 ezer fős török-oszmán sereg támadta meg, tájékoztatta lapunkat a történelmi helyszínen Liska András régész. Az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője elmondta, Kerecsényi László várkapitány vezetésével a védők derekasan helyt álltak, és a tizenötszörös túlerő ellenére 63 napig, azaz Eger 1552. évi ostrománál kétszer hosszabb ideig tartottak ki. A történelmi Magyarország területén csupán Nándorfehérvár, vagyis a legerősebb magyar erődítmény tudott hasonló teljesítményt felmutatni.

A gyulai vár jelenkori történetében immár hagyomány, hogy az ostromsorozat kezdetének évfordulóján lövésekkel emlékezünk az egykori várvédők hősies küzdelmére, vitézségére. Szabó Árpádnak, a Maróti János Hagyományőrző Egyesület egyik oszlopos tagjának köszönhetően az első lövés 10 órakor dördült el egy 16. századi hajdúpuskából, amit minden órában újabb dörrenések követnek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

 

GYULAI HÍRLAP • 2018. július 02. 14:39
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)