Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idenézz a figurára!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2018. június 30. 09:20
Idenézz a figurára!
Závogyán Magdolna nyitotta meg a XIX. Körös-völgyi Sokadalmat

A dél-alföldi régió népművészeinek legnagyobb találkozójára meghívott együttesek tértáncával nyílt meg idén is a Körös-völgyi Sokadalom, amelyről elhangzott: párját ritkítja az országban. Az Idenézz a figurára! című közösségteremtő produkcióba a nézőközönség is bekapcsolódhatott.

kónya istván

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kónya István, Gyula város alpolgármestere üdvözlő szavaiban elsőként a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnökének, Pál Miklósnénak mondott köszönetet azért, hogy 2000-ben megfogalmazta a rendezvény alapötletét. Azt követően történt ez, hogy a kormány meghirdette a Kárpát-medencében található értékek széleskörű népszerűsítésének programját, Azóta az esemény párját ritkítja az országban, hangsúlyozta a tisztségviselő.

Az elöljáró rámutatott, szintén Pál Miklósné kezdeményezésére három évvel ezelőtt a Gyulai Települési Értéktár Bizottság felvette értékei közé a sokadalmat, majd, 2006-ban a Békés megyei önkormányzat által működtetett megyei értéktár is. A tisztségviselő aláhúzta: bízik abban, hogy kéréseiket a fővárosban is meghallják, így a Körös-völgyi Sokadalom a Nemzeti Értéktárnak is része lesz.

Gondolatait az elöljáró Sebő Ferenc népzenész szavaival zárta, aki azt mondta: a hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket.

 

závogyán magdolna

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Nemzeti Művelődési Intézet igazgatója, Závogyán Magdolna megnyitóbeszédében a rendezvény közösségteremtő- és fejlesztő fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiemelte: az esemény ismereteket, élményt és szórakozást nyújt a családoknak, a turistákkal pedig megismerheti a régió népművészetének jellegzetességeit, amelynek hírét vihetik az országban és külföldön.

Závogyán Magdolna így fogalmazott: a sokadalom máig hű alapgondolatához, és megteremteni annak lehetőségét, hogy a népművészetet művelők és a népművészetet szeretők találkozzanak egymással, közösségben legyenek. A hagyományok őrzése és továbbadása mellett az összejövetelnek ugyanis ez a legfőbb ereje. Emellett megerősít bennünket abban, hogy a Kárpát-medencében élőknek komoly népművészeti értékeik vannak, és felhívja a figyelmet arra, hogy az örökséget felelősséggel kell ápolnunk.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)