Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „Gyulán is ugyanolyan jó minőségű csilit lehet nevelni, mint az őshazájában”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szabó EszterINTERJÚ • 2018. június 18. 15:28
„Gyulán is ugyanolyan jó minőségű csilit lehet nevelni, mint az őshazájában”
Csobán Roland, a gyulai csilis nem számított arra, hogy ennyi rajongója lesz csípős paprikáinak

Éppen tíz évvel ezelőtt vette meg első csilimagjait Csobán Roland, aki ma már vásárokon, kézművespiacokon és otthon árulja a gyulai csilit, és az abból készült, különleges termékeit. A Chiligeddon termékpalettáján van fermentált csilikészítmény, sós ételízesítő, füstölt paprikaszósz és sokféle, ajándékba is vásárolható termék. Azt mondja: amikor az első magokat elvetette, azt gondolta, ő lesz az egyetlen, aki képes lesz elfogyasztani az extrém erős csiliket. Nem lett igaza: ma már külön versenye van Gyulán a csípős paprikáinak.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Ki az, aki meg tudja enni rajtad kívül ezeket?
 
– Meglepően sokan. Nekem eleinte az is furcsa volt, hogy a családban is sokkal többen szerették, mint amire számítottam, sőt a környezetünk is kért egy-egy üveggel az első savanyúságainkból. Amikor kóstoltatok a különböző eseményeken, különösen meglepő, hogy a gyerekek, diákok is jól bírják ezeket a extrém erős paprikákat. Sokan jobban, mint én. 
 
– Mit jelent az pontosan, hogy extrém erős?
 
– A magyar hegyes erős paprika csípősséget mérő Scoville-értéke megközelítően néhány ezer, a gyenge jalapeno csilié körülbelül ötezer, de a készletemben van több mint egymilliós Scoville-értékű paprika is. 
 
– El tudod adni a legerősebb csilikből készülő termékeket is?
 
– Szinte mindenki a legerősebbeket veszi.
 
– Mi lehet ennek az oka?
 
– Talán csak az, hogy az emberek szeretik a csípőset és a kihívásokat, de olyanról is sokszor hallok, hogy valaki egyszerűen viccből veszi meg az egyik ismerősének, aki azt gondolja magáról, hogy jól bírja a csilit. 
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Szerinted mi az emberek legnagyobb tévedése a csilivel kapcsolatban?
 
– Sokan azt gondolják, hogy a csili egyféle paprikát jelent, miközben rengeteg alfaja létezik. 
 
– Te miért kezdted el a termesztését, és hogyan jutottál el addig, hogy ma már ebből élsz?
 
– Szeretem a csípőset, de egy idő után már nem volt elég az itthoni erős paprika, ezért vettem csilimagokat. A szüleim fóliáztak, így nem volt nehéz rájönni, hogyan kell ezeket jól nevelni. Vettem néhány magot, a termésekből adtam annak, aki kért. Később készítettünk otthonra savanyúságot, amiből szintén adtunk ajándékba az ismerőseinknek. Nagyon meglepő volt, hogy mennyire szerették, és mennyire jól bírták. Ezért mertünk belevágni a vállalkozásba is, a jó visszajelzések miatt. 
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Úgy fogalmazol hogy jól nevelni. Ezek szerint el lehet rontani a csilik nevelését is. Milyen tippet adnál azoknak akik otthon próbálkoznak meg vele?
 
– Rengeteg trükkje van. Fontos, hogy mikor ültetjük ki, ahogy az is, hogy ne öntözzük túl, de azért kapjon elég vizet. Néha lehet stresszelni a növényt vízhiánnyal, ha azt szeretnénk, hogy erősebb legyen a termése. Amikor még nagyon kicsi a növény, akkor szedjük le, és dobjuk ki a terméseket azért, hogy a tő erősödjön. Talán ennyi, ami kezdetnek a legfontosabb.
 
– Lehet egy Gyulán termesztett csili olyan minőségű, mint amilyen az őshazájában, Közép- és Dél-Amerikában termő?
 
– Igen, természetesen.
 
– Hogyan jutottatok el a csilievő versenyek gondolatáig?
 
– Ennek a története is nagyon egyszerű: először csak egy haveromat kínáltam meg egy habaneróval, aztán a többiek is kértek, ebből lett később egy házi csilievő verseny, amelyet hosszú évek óta megrendezünk. Ez annyira népszerű lett, hogy az elmúlt évben egy helyi kocsmában megtartottuk az első nyilvános csilievő versenyt. A tervek szerint lesz egy újabb nyilvános forduló Gyulán, egy nyári fesztivál keretében.
 
– Te elindulsz valamelyiken?
 
– Igen, a házin mindig elindulok én is, de nem mindig én nyerek. Volt olyan év, amikor egy lány vitte el az első díjat. A nyilvános versenyen nem indulok el, azt inkább levezénylem, ha szükséges.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Mik a szabályok egy igazán profi csilievő versenyen?
 
– A legtöbb ilyen megmérettetésen annyi a szabály, hogy meg kell rágni és le kell nyelni a teljes paprikát, ez talán a legfontosabb.
 
– Szabad enyhíteni a fájdalmakat bármivel, és ha igen, akkor mi a legjobb trükk erre?
 
– Szerintem semmi. A csili sokszor borzalmasan csípős, ezt tudomásul kell venni. Persze ha tejet iszunk, talán egy kicsit kellemesebb, de ahogy lenyeljük, onnantól talán még rosszabb, mert visszatér az erős íz. Úgyhogy, amikor ezt kérdezik tőlem, csak annyit mondok, hogy ezt ki kell bírni.
 
– Az első magok megvásárlásakor számítottál arra hogy később majd megélhetést jelent neked?
 
– Egyáltalán nem, informatikát tanultam, és fotózást, ezzel akartam foglalkozni. De most már jó, hogy így alakult, és képviselhetem a gyulai csilit. Az eredeti szakmáim is sokat segítenek, például a címkék megtervezésében, vagy amikor a versenyek videói készülnek. 
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Mi lehet a legjobb, ami a jövőben a vállalkozásoddal történhet?
 
– Talán az, hogy egy nagyker felvásárolja az egész készletet. Akkor az értékesítésre kevesebb időt kellene fordítanom, a nevelésre pedig több időt tudnék szánni, ahogy a termékek elkészítésére is.
 
– A termékekkel kapcsolatban volt már olyan, hogy a vásárlók ajánlottak valamit, ami végül elkészült?
 
– Igen, az Erős Pistához hasonló termékünket, ami kifejezetten sós, a vásárlói véleményeknek köszönhetjük. Ők kérték azt is, hogy legyen ebből extrém erős változat is.
 
– Mi lesz, akkor ha a most indult, nyilvános csilievő versenyetek végül hatalmas fesztivállal növi ki magát?
 
– Örülni fogunk, de az biztos, hogy akkor is rendezünk házi fordulókat a garázsban, ahogy a kezdetekkor.
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)