Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Köszönetet mondtak a virágosítási program segítőinek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2018. június 15. 14:05
Köszönetet mondtak a virágosítási program segítőinek
Mintegy ötvenen vehettek át oklevelet munkájukért

Nemrégiben ért a véget a Virágos Gyuláért program, amely során negyvenezer tő egynyári virágot osztottak ki fürdőváros lakosainak. A városháza dísztermében június 14-én azoknak mondtak köszönetet, akik nélkül nem lehetett volna sikeres a kezdeményezés. Azt a mintegy ötven embert, aki tevékenyen részt vett az osztásban Görgényi Ernő polgármester köszöntötte.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

– Egy olyan alkalomból jöttünk össze, amely különösen fontos ebben a városban, a virágosítás, a közterületek szépítésének az ügyében – mondta Görgényi Ernő.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a város polgárai igényesek a környezetükre. Kiemelte, hogy az elmúlt években rengeteg elismerést kapott Gyula, olyanokat, amelyek a közösségnek szólnak. Ilyen többek között a Tehetségbarát Önkormányzat elismerés, a Családbarát Önkormányzat díj, valamint a Virágos Magyarországért Verseny első díja és az Entente Florale Europe arany minősítése.

Görgényi Ernő szerint az a titka ezeknek az elismeréseknek, hogy az egész közösség számára fontosak ezek az ügyek: a civil szervezetek, intézmények, Gyula polgárai és az ingatlantulajdonosok számára is lényeges, hogy kulturált és szép környezetben éljünk, amely fenntartható.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

– Erre próbáltunk építeni akkor, amikor elindítottuk a Virágos Gyuláért mozgalmat, amelynek voltak előzményei – fogalmazott a városvezető, majd visszautalt arra, hogy Kiss Tamásné képviselő, Kónya István alpolgármester, Kiss Szabolcs képviselő és a polgármester is tartott már virágosztásokat korábban a saját körzetükben.

Megtudtuk, hogy városi szinten mintegy ötezer ember vett részt a virágosztásokon. Negyvenezer tő egynyári virágot osztottak ki a fürdőváros lakóinak, a tíz körzetben pedig nagyjából ötven ember segítette az ezzel járó munkát.

Görgényi Ernő elmondta, hogy a segítő kezek nélkül nem lettek volna képesek elvégezni ezt a munkát, ezért úgy gondolták, hogy megköszönik egy oklevéllel a segítséget mindazoknak, akik hozzájárultak a program sikerességéhez.

Az oklevelek kiosztásakor Alt Norbert alpolgármester is megköszönte a segítők munkáját, majd elmondta, hogy a virágosztással együtt meghirdetett nyereményjáték eredményhirdetése jövő héten pénteken lesz.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)