Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Aranyhalmozó Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. június 12. 16:05
Aranyhalmozó Amazonok
A műfüves bajnokság csapata és az U17-es félpályás kiírás gárdája is bajnoki címet ünnepelhetett

A Békés megyei női műfüves futsalbajnokság és az U17-es megyei félpályás bajnokság küzdelmei is befejeződtek a Gyulai Amazonok csapatai számára. A Molnár Zoltánné vezette együttesek magabiztosan gyűjtötték be bajnoki aranyérmeiket.

 

Fotó: Gyulai Amazonok

A Békés megyei női műfüves futsalbajnokságban az utolsó forduló döntött a bajnoki cím sorsáról. A június 10-i, békéscsabai fordulóban az Amazonoknak a Mezőberényi FC, a Dévaványa SE és a Wanted SC csapatai ellen kellett begyűjteniük a győzelmeket.

A kiírás utolsó etapjára már csak két csapat maradt versenyben a bajnoki címért: a Gyulai Amazonok és a Szentetornyai Amazonok együttesei az utolsó párharcokra hagyták a döntést. A Molnár Zoltánné vezette fürdővárosi gárda ezúttal sem hibázott, hiszen mindhárom ellenfelétől elrabolta a három pontot. A „várvárosi” együttes ezzel három pontos előnnyel zárta a versenysorozatot, így elnyerve a bajnoki címet.

A gyulai lányoknak Szpisják Zsolt, a Békés megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, valamint Őzi Tibor Grassroots-menedzser adta át a díjakat és az okleveleket. A következő évben kiírják a műfüves futsalbajnokságot és a felnőttek keresztpályás bajnokságát is, így a megyei együttesek ismét bővelkedhetnek a mérkőzésekben.

– Igyekeztünk a megyei bajnokságban mindenkinek versenyzési lehetőséget nyújtani. Egész évben több mint húsz játékos vett részt a mérkőzéseken. A lányok végig nagyon sportszerűen versenyeztek, úgy gondolom, teljesen megérdemelték az aranyérmet. A bajnokság színvonala évről évre nő, ezért fontosnak tartjuk, hogy jövőre is nevezést nyújtsunk be a Békés megyei bajnokságok valamelyikére. Gratulálok minden játékosnak a bajnoki címhez – értékelt Molnár Zoltánné.

 

 

 

Fotó: Gyulai Amazonok

Az U17-es megyei félpályás bajnokságban hétről hétre pályára lépő Gyulai Amazonok csapata veretlenül ért a szezon csúcsára. A bajnokság toronymagas esélyeseként számon tartott gárda nem bízott semmit a véletlenre, hiszen több mint száz rúgott góllal és mindössze hat kapott találattal szerezte meg a tabella első helyét.

A Molnár Zoltánné által vezette csapat egész évben magabiztos teljesítményt nyújtott, a korosztályhoz képest több évvel fiatalabb játékosokkal felálló együttes minden találkozóján győztesen jött le a pályáról. A „várvárosi” játékosok közül került ki a bajnokság gólkirálynője is: Kajári Gabriella egymaga 29 gólt szerzett az évben.

– Mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy több fronton is versenyezzenek a lányok. A csapat minden tagja komolyan vette az U17-es bajnokságot, így nem érdemtelenül szereztük meg az aranyérmet. Dicséret illeti a csapatot, hiszen önzetlenül és szépen játszottak hétről hétre. Gratulálok mindenkinek, aki részt vett a sikerben. Most jön egy hosszabb pihenő, de július végén ismét munkába állunk céljaink elérése érdekében – mondta el lapunknak a vezetőedző.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)