Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Közösen ünnepeltek a gyulai futballcsalád tagjai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. június 11. 09:00
Közösen ünnepeltek a gyulai futballcsalád tagjai
Befejeződött a 70. városi labdarúgó-bajnokság

A városi labdarúgó-bajnokság záró fordulóját játszották le a csapatok június 8-án. Az utolsó csaták után az együttesek és a bajnokság szervezői közösen ünnepelték meg a gyulai labdarúgás jubileumi idényét.

hetvenedik alkalommal adták át a városi bajnokság elismeréseit

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ahogy azt Kurta János, a Városi Labdarúgó Szövetség elnöke lapunknak felidézte: 1948. július 4-én a Gyulai Kisújság közölte, hogy szakszervezeti üzemi bajnokságok indulnak. – Azóta töretlenül működik városunkban a nagypályás bajnokság, az országban egyedülálló módon.

A szervezők ennek megfelelően ünnepélyes keretek között tettek pontot a bajnoki évad végére. Az eredményhirdetést megtisztelte jelenlétével Kónya István, Gyula város alpolgármestere, Torma Béla, Gyula város sporttanácsnoka, Tóth Márton, a Magyar Labdarúgó Szövetség Bozsik-programjának Békés megyei koordinátora, Erdős Ferenc, a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja, Kertes István, a Gyulasport NKft. ügyvezető igazgatója, Baktai Ferencné, a Gyulasport NKft. szakmai helyettese és Kurta János, a Városi Labdarúgó Szövetség elnöke.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kónya István, aki a bajnokság záró mérkőzésén a kezdőrúgás elvégzésében is fontos szerepet kapott, beszédében kifejtette, hogy az elmúlt hetven év bebizonyította azt, hogy Gyula városában van létjogosultsága a labdarúgásnak amatőr városi szinten is.

– Mindannyiunknak köszönetet kell mondanunk az elődöknek, azoknak, akik megteremtették hetven évvel ezelőtt azt a lehetőséget, hogy egy ilyen kiváló futballkultúra alakulhasson ki a fürdővárosban.

A sportért felelős alpolgármester kiemelte: a Gyulai Települési Értéktár Bizottság 2016. februárjában értékei közé vette a százéves gyulai labdarúgást.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kurta János a városi nagypályás bajnokság rövid történetével ismertette meg a jelenlévőket, amiből kiderült, hogy 1945 után már elkezdődött a mai bajnoksághoz éppen csak hasonló „mezítlábas” bajnokság. – Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az országban egyedülálló módon hetven éve működik a bajnokság, megszakítás nélkül.

A labdarúgók közül a mezőny egyik legidősebb tagja, Orbán Ambrus mondott köszönetet a városnak és a Városi Labdarúgó Szövetségnek az elmúlt hetven évért.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A köszöntők után már az idei év díjazottjai vehették át jól megérdemelt elismeréseiket. A bajnoknak járó serleget a Zé-Pé Café Kft. gárdája emelhette a magasba. Az együttes a legsportszerűbb csapatnak járó kitüntetést is a magáénak tudhatta. A második helyen a Gamma Trans legjobbjai végeztek, míg a bronzérmet a Clean-Way Kft. spílerei akaszthatták a nyakukba. A szervezők döntése alapján a Gamma Trans alakulata az idei év Fair Play díját is a vitrinjébe teheti.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A legjobb játékvezetőnek az idén Domokos Andrást választották, Pálfy Árpád pedig az örökös elnöki serleget vehette kezébe. Serleget vehetett át a városi focicsaták négy legidősebb játékosa is, Bányai Tivadar, Óré András, Csukás József és Orbán Ambrus túl a hatvanadik életévén is oszlopos tagja csapatának.

A Hargitai József nagypályáslabdarúgó-bajnokság csapatai vacsorával, jókedvű beszélgetéssel és tortavágással zárták a fociháborút.

GYULAI HÍRLAP • 2018. június 11. 09:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)