Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Vaskakas és Társa Kft. nyerte el a Central European Beer Awards 2018 fődíját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2018. június 09. 19:56
A Vaskakas és Társa Kft. nyerte el a Central European Beer Awards 2018 fődíját
Gyula város különdíját a Novel Food Kft. és Lajos Zsolt házi sörfőző vehette át

Házi amatőr sörfőző és kisüzemi sörfőzdék kategóriában hirdettek nyerteseket június 9-én az első gyulai Kézműves Sörfesztiválon. A Central European Beer Awards megmérettetésre 165 nevezés érkezett hét országból. A fődíjat a győrújbaráti Vaskakas és Társa Kft., valamint a hódmezővásárhelyi Bába Ákos vihette haza.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Hegyesiné dr. Vecseri Beáta, a verseny tiszteletbeli fővédnöke a Central European Beer Awards 2018 díjkiosztó ünnepségén elmondta, közel negyven éve foglalkozik sörrel, ennyi idő alatt volt alkalma őszintén irigyelni mind a borászokat, mind a pálinkásokat, mert nekik folyamatosan voltak és vannak fesztiváljaik, versenyeik. Úgy vélte, a lemaradást mára kezdik behozni, hisz a sörök is egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak, és egyre népszerűbbek.

A fővédnök aláhúzta: a gyulai egy kivételes alkalom, mert most hirdethetnek először eredményt a házi sörfőzők és a kisüzemi sörfőzdék egyesülete tagjai számára rendezett megmérettetésen. Reméli, sikerül ebből hagyományt teremteniük, és a jövőben még nagyon sokszor ünnepelhetik majd együtt a sört.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A versenyre 165 nevezés érkezett hét országból, a mintákat a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően bírálták el, mutatott rá Hegyesiné dr. Vecseri Beáta. Megnyitóbeszédében a fővédnök kiemelte: nagyon jó sörökkel találkoztak, és remélik, hogy mindazok, akik ma nem kapnak jutalmat, az ítészek által megfogalmazott kritikák alapján javítani fognak sörük minőségén, így legközelebb jutalmazottként térhetnek haza.

Az eredményhirdetés Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke és a verseny védnöke, Kovács László versenyigazgató, Fabulya Attila versenykoordinátor, Kovács Tamás, a NAV Békés megyei igazgatója, Orodán Sándor, a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületének elnöke és Bora Imre fesztiváligazgató jelenlétében zajlott.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Bába Ákos, aki több kategóriában is díjazott lett, és 12 százalékos Kraken Baltic Porter mély fekete sörével elnyerte a házi amatőr sörkészítők Grand Champion díját, azaz fődíját, lapunknak elmondta, Hódmezővásárhelyről érkezett, de Szegeden dolgozik, és négy éve foglalkozik sörfőzéssel. A kezdetek óta már 50 fajta sört állított elő, amelyekkel nemcsak a barátai körében aratott nagy sikert, hanem számos országos elismerést is begyűjtött. Bába Ákos terve az, hogy tíz éven belül megnyissa saját kisüzemét.

Megszólítottunk három Budapesten tanuló Békés megyei egyetemistát is, Major Gyulát, Tóth Csongort és Duzs Benjámint, akik közösen indultak a megmérettetésen, és Claudius IPA sörükkel első nekifutásra bronzérmesek lettek. Mint mondták, ez az első receptjük, ami alapján már jó ideje készítenek sört fővárosi albérletük konyhájában, egy nagy üstben, de azt szeretnék, ha idővel bővíthetnék kínálatukat. Az ideális számukra az lenne, nyilatkozták, ha minden egyes római császárról elnevezhetnének egy sört.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A Central European Beer Awards 2018 díjazottjai

Házi amatőr sörfőzők kategória

Grand Champion díj: Bába Ákos Kraken söre.

Gyula város különdíja: Lajos Zsolt.

A Gyulai Várfürdő különdíja: Szvedovicz László (Biharszentjános, Románia).

A NAV különdíja: Schmeiszler Balázs.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke, dr. Kulcsár László különdíja: Tóth István Csaba.

Champion díjak: Schmeiszler Balázs (Blonde Ale), Bába Ákos (Kraken), Illy Dániel (Szezonális Beretta), Schmeiszler Balázs (Bavarian Wheat).

Aranyérem: Illy Dániel (Szezonális Beretta), Bába Ákos (Kraken, Piratska Stranka, Kharübdisz, Fehér szakáll), Schmeiszler Balázs (Blonde Ale, Bavarian Wheat, Vörös ördög).

Ezüstérem: Lajos Zsolt (Milk Stout, Mézes Red IPA).

Bronz minősítés: Bálint Zsolt (Gose), Csontos Attila (Walking Blood), dr. Bodnár Gábor (Vörös IPA), Major GyulaTóth CsongorDuzs Benjámin (Claudius IPA), Mészáros József (Oh Tannenbaum), Szvedonicz László (Frici), Tóth István Csaba (Imperial Oatmeal Milk Stout), Vass Viktor (NosztalgIPA, Barna szerénység).

 

Kisüzemi kézműves sörfőzdék kategória

Grand Champion díj, azaz fődíj: Vaskakas és Társa Kft. American Hop Dog söre.

Gyula város különdíja: Novel Food Kft.

Gyulai Várfürdő különdíja: Maryensztadt Brewery (Varsó, Lengyelország).

A NAV különdíja: Pivovar Permon (Csehország).

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke, dr. Kulcsár László különdíja: Bader Sörfőzde (Kiskunfélegyháza)

Champion díjak: Roznovsky Pivovar, Csehország (Rothschild), Hop Top Sörfőző Kft. (Limitált széria), Vaskakas és Társa Kft. (American Hop Dog), Roznovsky Pivovar, Csehország (Zerotin), Agro-Flott Kft. (meggysör), Browar Spóldzielczy, Lengyelország (Królowa Lody BBA).

Aranyérmet nyolc, ezüstöt kilenc, bronz minősítést hat főzde vehetett át, köztük hazaiak, csehek, lengyelek, szlovákok és szlovének.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)