Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A sör, ami összeköt címmel rendeztek szakmai konferenciát Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2018. június 08. 14:46
A sör, ami összeköt címmel rendeztek szakmai konferenciát Gyulán
Az eseményen a sörkóstolás helyes módjáról és a sörhibákról is szó esett

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Az I. Kézműves Sörfesztivál keretében rendeztek konferenciát június 8-án Gyulán A sör, ami összeköt címmel. Az országos szakmai eseményt az Erkel hotelben tartották, ahol számos előadással várták a sörfőzdék szakembereit és az érdeklődő sörbarátokat.

A program köszöntőkkel indult, elsőként Kulcsár László, Nemzeti Agrárkamara Békés megyei elnöke üdvözölte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a sörök versenyén nem lesz könnyű dolga a zsűrinek, hiszen sok kiváló terméket neveztek be. 
 
– Azt gondolom, hogy Magyarország nemcsak a borok és a pálinka hazája, hanem a csodálatos söröké is, így mára igazi sörnagyhatalommá váltunk. Ez a gyártóink és forgalmazóink munkáját is dicséri – emelte ki. Az elnök hozzátette: Gyula, az idegenforgalom egyik fellegvára, ahol kiváló helye van a kiváló magyar söröknek. 
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Az eseményt Jakab István, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta, nem egyszerű első alkalommal megrendezni egy hasonló fesztivált, de megéri, mert fontos ügy a kézműves sörök népszerűsítése. 
 
– Korábban a multik nagy nyomást gyakoroltak a sörök piacára, ami most fellendülni látszik, mert újra előtérbe került a minőség. Köszönhető ez azoknak az elkötelezett vállalkozásoknak, aki bizonyítják, hogy jó alapanyagból kiváló minőségű söröket lehet előállítani. Meggyőződésem, hogy a verseny és a konferencia olyan érdeklődést vált majd ki, hogy jövőre még ennél is többen leszünk. Az esemény győztesei azok a fogyasztók, akik ezeket a remek kézműves söröket kóstolják – zárta megnyitóját Jakab István.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

A konferencián elsőként Kovács Tamás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Békés megyei igazgatóságának vezetője tartott előadást, aki az új jövedéki adó tükrében beszélt a kisüzemi sörfőzdék működéséről. A folytatásban Katona Csaba történész ismertette a sörfőzés és a sörfőző mesterség történetét a kezdetektől a napjainkig. 

A programon a kisüzemi sörfőzés kulisszatitkairól és a sörkóstolás legfontosabb szempontjairól is sokat megtudhattak a résztvevők. Kókai Zoltán, a Corvinus Egyetem oktatója a sörök kompozícióról mesélt a megjelenteknek, az esemény végén pedig többek között a sör és a gasztronómiai összefüggéseiről esett szó. Azt is megtudhatták a szakemberek, hogy melyek a leggyakoribb sörhibák.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)