Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai tanuló lett Kárpát-medence legjobbja

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2018. június 07. 17:35
Gyulai tanuló lett Kárpát-medence legjobbja
Szegedi Réka Panna százszázalékos teljesítménnyel végzett az élen a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen

Tóthné Bodó Mária Sára és Szegedi Réka Panna

Fotó: Gyulai Hírlap 

Idén 21. alkalommal rendezte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem a Simonyi Zsigmondról elnevezett helyesírási versenyt, mely az egyik legrangosabb megmérettetés az általános iskola felső tagozatos diákjai számára. Az 5. Számú Általános Iskola diákjai 2003 óta szerepelnek sikerrel e verseny országos fordulójában.

E tanévben különösen kiemelkedő eredmény született a Kárpát-medencei döntőn: Szegedi Réka Panna, a sportiskola nyolcadikos tanulója öt ország 37 versenyzője közül az 1. helyen végzett. Felkészítője, Tóthné Bodó Mária Sára magyartanár – aki tavaly épp a Simonyi-versenyen kapta meg kiváló tehetségfejlesztő munkájáért az Arany Oklevél kitüntetést – elmondta, a rendkívül sokoldalú, különleges tehetségű tanulót hatodikos kora óta tanítja. Réka hihetetlenül motivált és rendkívül szorgalmas. Három éven át a megyei versenyeket maximális ponttal nyerte meg, a Kárpát-medencei döntőn volt 3. és 2. helyezett, idén pedig elérte azt, amiről álmodni is alig mert: 100 százalékos teljesítménnyel korosztályában Kárpát-medence legjobbjának bizonyult. (Idén március 23-án a Lotz János szövegértési és helyesírási verseny országos döntőjét is megnyerte.)

Réka kérdésünkre elmondta, hogy valóban sokat foglalkozik a helyesírással, már-már fanatikusnak tartja magát. Igyekszik jól beosztani az idejét, hogy jusson tanulásra, zenélésre, rajzolásra és írásra is. Merthogy verseket és novellákat ír – már publikál is – a nem mindennapi tehetségű 5-ös iskolás lány. Ezért számára „létfontosságú”, hogy helyesen írjon. Tanárai nagy jövőt jósolnak neki, mindegy, hogy zenei vagy írói (vagy bármi más) pályára lép. Mindent jól csinál, mindenben egyedi és különleges. Neve márkanév: Szegedi Réka Panna.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)