Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az U12-es gyulai labdarúgók is pályára lépnek a Danone Focikupán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. május 31. 16:15
Az U12-es gyulai labdarúgók is pályára lépnek a Danone Focikupán
A Várfürdő-Gyulai Termál FC utánpótláscsapata a szegedi fordulóban méri össze erejét ellenfeleivel

A Danone Focikupa a Gyermekekért labdarúgótorna szegedi regionális fordulóját június 3-án rendezik meg. A világ legnagyobb utánpótlás-kupasorozatán a Várfürdő-Gyulai Termál FC korosztályos együttese is részt vesz.

A tavalyi régiós fordulóban is megmérettették magukat a fiatal gyulai labdarúgók

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Az immár tizennyolc éves múltra visszatekintő és csaknem harminc országban megrendezett eseményen minden évben 2,5 millió gyerek vesz részt. A focikupához olyan ikonok adták a nevüket, mint Dárdai Pál, a Herta FC edzője, valamint Tőzsér Dániel és Dombi Tibor válogatott labdarúgók. A hazai seregszemle fővédnöke Nyilasi Tibor.

A torna sajtóközleményéből kiderül, a torna célja, hogy a sporton keresztül egészséges életmódra nevelje a gyerekeket. Ebben itthon a program stratégiai partnere, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége is támogatja a kezdeményezést.

Az idei torna különleges eleme, hogy a regionális fordulókon és az országos döntőn a legjobb kapus, a legjobb középpályás és a legjobb csatár mellett külön elismerést, az Egészség Bajnoka díjat veheti majd át az a gyermek, aki a táplálkozási felmérésben a legjobban szerepelt.

A szegedi fordulóban tizenhat csapat méri össze tudását. Békés megyét a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia, az Orosházi MTK ULE 1913 és a Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata képviseli.

A Bálint Balázs vezette fürdővárosi gárda számára a tét nem kicsi. Amennyiben a Csüllög István, Prohászka Máté, Kovács Zalán, Prohászka Ádám, Horváth Bálint, Vörös Barnabás, Felföldi Márton, Horváth Zoltán, Muszka Hunor, Balogh Zsolt, Kiss Marcell és Varga Zoltán alkotta együttes kiválóan teljesít, akkor esélye nyílik arra, hogy Magyarországot képviselje a spanyolországi, csaknem harminc ország részvételével zajló nemzetközi döntőben. A gyulai fiataloknak nem lesz könnyű dolguk, hiszen az első osztályban kiválóan szereplő Videoton FC, Budaörs és Csepel Hungary Club 94 gárdáit kell két vállra fektetniük.

– A nagy múltú és erős bajnokságokban szereplő ellenfelek ellenére mindent megteszünk, hogy méltóképpen képviseljük Gyula városát – mondta el lapunknak Bálint Balázs.

Az ifjú focipalántákat és a szurkolókat a labdazsonglőrködés közben Családi Egészségnap is várja, ahol az egészséges táplálkozással kapcsolatos kvízeket tölthetnek ki, testtömegindex-számításon vehetnek részt, és ügyességi játékokban mérhetik össze tudásukat.

A szegedi forduló csapatai: Videoton FC, Békéscsaba L.A, Hódmezővásárhelyi FC, Mercedes-Kecskemét L.A., Várfürdő-Gyulai Termál FC, Törökszentmiklósi FC, Orosházi MTK ULE 1913, Monori SE, Csepel Hungary Club 94, FTC, Budaörs, Viadukt SE-Biatorbágy, Dunaharaszti MTK, Kelen SC, Soroksár Sport Club és TFCE Tatabánya.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)