Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Negyedik alkalommal versengtek a „háromvárosi” diákok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. május 31. 09:00
Negyedik alkalommal versengtek a „háromvárosi” diákok
A megyeszékhely adott otthont az idei Közép-békési Nyári Játékoknak

A Háromváros Sportfesztivál küzdelmeit rendezték meg május 30-án, Békéscsabán. A hagyománnyá váló sportnapon Békés, Békéscsaba és Gyula csapatai mérhették össze tudásukat.

A sport mellett a három város sportolóinak barátsága is előtérbe került

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A nebulók darts, asztalitenisz, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, sakk, strandröplabda és úszás sportágakban versengtek egymással, de sárkányhajó-verseny, kolbászváltó és sorverseny is színesítette a programot.  A szervezők a test mellett az agyakat is megmozgatták, hiszen a fiatalok a szellemi vetélkedőben válaszolhattak a kérdésekre.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A 2015-ben útjára indult miniolimpia célja, hogy a három város közelsége okán, a fiatalok közös sportprogramokon vehessenek részt. A sportfesztivál arra is kiváló lehetőséget biztosít, hogy a tanulók megismerhessék a települések sportkiválóságait, hiszen minden versenyszám egy-egy neves, ma már nem élő sportoló vagy sportszakember nevét viseli.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Az idei városok közötti versengésben a gyulai csapat a második helyen zárt, köszönhetően az öt versenyszámban elért első helyezésének.

A program érdekessége, hogy minden évben más város ad otthont a diákok sportnapjának, így a következő évben Gyula rendezheti meg a szünidő előtti versengést.

GYULAI HÍRLAP • 2018. május 31. 09:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)