Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt írták alá a Mályvádi árvízi szükségtározó felújítását célzó projekt szerződését

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2018. május 13. 12:00
Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt írták alá a Mályvádi árvízi szükségtározó felújítását célzó projekt szerződését
Évforduló

5 évvel ezelőtt, 2013. május 24-én Békés megye egyik legnagyobb összköltségvetésű, vízgazdálkodási célú projektjének kivitelezési szerződését írták alá a Körös Vidéki Vízügyi Igazgatóság épületében. Az igazgatóság a Mályvádi árvízi szükségtározó fejlesztése című pályázatára 7 milliárd 445 millió forint 100 százalékos intenzitású támogatást nyert el. A kivitelezők a Duna Aszfalt Kft., a Békés-Drén Kft. és a Hazai Építőgép Társulás Kft. voltak. A beruházás 2013 májusában kezdődött el, a szükségtározót 2015 novemberében adták át.

a felújított szükségtározó

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)