Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Mozgalmas évet tervez az Arad–Gyula Kapcsolataiért Egyesület

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2018. május 11. 15:07
Mozgalmas évet tervez az Arad–Gyula Kapcsolataiért Egyesület
Új tagokkal gyarapodott a magyar–román civil társaság

taggyűlés a Magyarvárosi Sörözőben

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Számos közös programot tervez az idei évre az Arad–Gyula Kapcsolataiért Egyesület. A civil szervezet tagsága a Magyarvárosi Sörözőben ült össze május 11-én.

Szokásos találkahelyén, a Kulcs utcai Magyarvárosi Sörözőben tartotta meg taggyűlését a Arad–Gyula Kapcsolataiért Egyesület, amelyre a szomszédos romániai megyéből is érkeztek szép számmal. A házigazdák nevében a vendégeket Szalai György elnök üdvözölte, aki egyben az ülésvezető szerepét is betöltötte.

Az idei év terveit a 2017. évi beszámoló elfogadása után szavazták meg a jelenlévők. Elhangzott: az egyesület 2018-ban 300 ezer forintot kapott működésre, pályázati úton 270 ezret nyert, illetve további 400 ezret egy másik forrásból. Utóbbiról a megbeszélés előtti napon értesültek. Költségvetésüket jogi képviseletre, szállástérítésre, programokra és ügyintézésre fordíthatják.

 

A résztvevőket Szalai György elnök köszöntötte 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Szalai György elmondta, elképzeléseik szerint a 2018. év mozgalmasabb lesz a tavalyinál. Programtervezetük szerint lesz egy alkotótáboruk, emellett a Gyulai Művész Klubbal és a két város fotóklubjaival is együttműködnek majd. Hagyományaikhoz méltón a békéscsabai kolbászfesztiválon is elindítják román–magyar csapatukat, de a karácsonyi vásárban is közösen szeretnének részt venni. Ehhez kapcsolódóan aradi kolindásokat is meghívnak Gyulára a téli ünnepkörben.

Tagságának kirándulásokat is ajánl az egyesület. Az egyik útjuk költségtérítéses alapon a temesrékasi borvidékre fog vezetni, ahol aradi partnereiknek köszönhetően tavaly már jártak, a másik Tokajra.

A gyűlésen az öttagú elnökséget is megválasztották. Ennek összetétele maradt a régi, annyi különbséggel, hogy a titkári teendőket a továbbiakban Sós Judit látja el. A tagság viszont három hölggyel gyarapodott. A társaságba Patkás Irén, Hajnal Edit és Sós Judit lépett be, mindhárman más civil szervezetekben is tevékenykednek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)