Van egy bájos kis barátom, akivel gyakran elbeszélgetünk arról, hogyan lehetne megállítani és visszaforgatni az időt. Ő nagyon akarja, én viszont annyira nem. Többször is állította (néha az álmomból ébresztett fel, hogy ezt elújságolja): rájött, megtalálta a módját (meg is nevezte, mutatta, kipróbáltatta, miket kell ehhez rendszeresen bevenni, s miket nem: kalóriadús ennivalókat például nem, semennyit sem, kivéve a csokoládét!), aminek köszönhetően a felismerés pillanatától fogva ő már egy hajszálnyit sem fog öregedni. Ha nem is lesz tíz évvel fiatalabb, vénebb már biztosan nem.
De aztán legutóbb, amikor összefutottunk már azt mondta, sajnos az, aminek annyira örült korábban, nem vált be (jóllehet ez egyáltalán nem látszott még meg rajta ;)), s így el kell fogadnia, hogy tovább fog őszülni, púposodni, sántulni, hízni, és a többi. De persze csak addig a percig, amíg meg nem találja a valódi gyógyírt! Van még rá ötven éve.
Neki ajánlom a Százéves vendégkönyvének 1969 májusában kelt bejegyzését. Hátha ez majd segít, és nem kell messzire mennie varázslatért, hiábavalóan.
Az az érzésem [mármint a cukrászdában], hogy még meg sem születtem.