Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Botrányos mérkőzésen döntetlenezett az éllovas csikócsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. május 07. 09:00
Botrányos mérkőzésen döntetlenezett az éllovas csikócsapat
Várfürdő-Gyulai Termál FC–Dévaványai SE 1-1 (1-0)

A Várfürdő-Gyulai Termál FC a Megye I.-es labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának hatodik fordulójában a Dévaványai SE együttesét látta vendégül május 4-én. Démusz Zsolt és Bálint Balázs együttese ezúttal sem produkált sima derbit.

Döntetlenje ellenére is listavezető maradt a démusz-csapat

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Várfürdő-Gyulai Termál FC: Démusz, Bogár, Vincze (Nagy E.), Kukla, Bozsó, Patkás, Czirok, Susánszki (Sáss), Okos és Tövisháti. Csere: Harman, Sebestény, Oláh és Kádár. Vezetőedző: Démusz Zsolt.

A fürdővárosiak a tabella éléről várták ellenfelüket, akik a sereghajtó pozícióból érkeztek a gyulai arénába. Mint azt Démusz Zsolt a mérkőzés előtt elmondta, a már többször is két vállra fektetett rivális látogatása könnyűnek ígérkezett, ám számítani lehetett nehézségekre. – Előzetesen egy könnyebb mérkőzés volt várható, bár a meleg és a hat nap alatt lejátszott harmadik mérkőzés azért kétségessé tette a mérkőzés kimenetelét.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Ahogy az várható volt, a hazai gárda kezdte jobban a mérkőzést, hiszen már a párharc kezdetén átvette a játék irányítását. Az ötödik percben tűzijátékot rendeztek szurkolóiknak a fürdővárosiak, hiszen sorozatban négyszer is kapura lőhettek, ám a lehetőségeket nem sikerült gólra váltaniuk. Az már a derbi elején látszott, hogy a megszokottnál alacsonyabb sebességi fokozatban játszanak a gyulai spílerek.

A hazaiak sorra vezették támadásaikat a dévaványai kapura, ám a gólra egészen a félidő közepéig kellett várnia a hazai publikumnak. A 26. percben a főszereplővé avanzsálódott Czirok zúgatta szabadrúgását a rivális hálójába.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A második félidő elején ismét Czirok vált főszereplővé, ám ezúttal negatív előjellel. A játékos labdavesztését követő szerelését szabálytalannak minősítette a játékvezető, és büntetőt ítélt, amit a hazaiak egyik húzóembere pár keresetlen szó kíséretében kommentált, ezért kiállították. A büntetőt a Dévaványa értékesítette, így a tíz emberrel a pályán maradt vendéglátóknak magasabb fokozatra kellett kapcsolniuk.

Az egyenlítést követően teljesen magához ragadta a játék irányítását a Démusz-csapat, és óriási nyomás alá helyezte a riválisát. A rendre óriási helyzeteket kialakító gárda azonban képtelen volt dűlőre vinni az összecsapást, így az eredmény a lefújásig nem változott.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata döntetlenje ellenére hét ponttal vezeti az alsóházi tabellát, a következő körben pedig a Szeghalmi FC stadionjában lép majd pályára.

– Szomorú, hogy csak az emberhátrány beálltát követően érezték a játékosok úgy, hogy valamit tenni kellene a győzelemért. Felháborító, hogy egy-két játékos mit engedett meg magának a pályán – értékelt Démusz Zsolt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)