Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Vidékről is érkeztek a gyulai Napfény Nappali Központ vers- és prózamondó versenyére

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. április 18. 15:13
Vidékről is érkeztek a gyulai Napfény Nappali Központ vers- és prózamondó versenyére
Gyakorlott zsűri és szeretetvendégség várta az alkalmi előadókat

Idén is rendeztek vers- és prózamondó versenyt a gyulai Napfény Nappali Központban. A hagyományoknak megfelelően a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény tagintézményeiban és bentlakásos otthonaiban hirdettek meg az előadói versenyt.

a Bajcsy-Zsilinszky úti óvodások műsorával kezdődött a program

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Az április 18-i eseményen elsősorban a tagintézmények klubtagjai vettek részt, emellett Gyulaváriból, a Szép Alkony idősek otthonából, de Kétegyházáról, Elekről és Lőkösházáról is érkeztek előadók. 

A zsűri idén is gyakorlott bírálókból állt: Brandt Szilveszterné magyar szakos tanárnő mellett Szászfalvi Eszter könyvtáros, Rácz Gábor pedagógus és Dézsi János, a Mogyoróssy könyvtár igazgatója erősítette a csapatot. 

A program a Bajcsy-Zsilinszky úti óvodások műsorával vette kezdetét, majd Jónás Zoltán énekes előadása színesítette a programot. Ezt követte a vers- és prózamondók meghallgatása.

A zsűri rövid tanácskozása után a végső döntés is megszületett, így kiderült, kik lettek az idei év dobogósai: Fenyvesi Tivadarné (Lőkösháza), Kecskeméti Jánosné (Elek), Torma Imréné (Szép Alkony Idősek Otthona, Gyula) Wild Ferenc (Wenckheim Stefánia Mária Nappali Központ, Gyula), Szabó Sándorné (Szép Alkony Idősek Otthona, Gyula) Bereczky Zoltán (Szivárvány Napközi Otthon, Gyula).

A program szeretetvendégséggel zárult. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)