Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Közös mókával várták a tavaszt a leendő gyulai óvodások

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szabó EszterMAGAZIN • 2018. április 14. 17:00
Közös mókával várták a tavaszt a leendő gyulai óvodások
A Hajnalcsillag református óvodában hagyomány lett a tavaszváró játszóház

tavaszváró játszóház a Hajnalcsillag református óvodában

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Tavaszváró játszóházba hívta a gyulai Hajnalcsillag református óvoda a legkisebbeket és szüleiket április 14-én. A program idén is azért szervezték meg, hogy a szülők belelássanak az intézmény mindennapjaiba. 
 
Kiss Tiborné, a Magvető Református Általános Iskola és Hajnalcsillag Óvoda intézményvezető-helyettese lapunknak elmondta: legalább 10 éve tartanak hasonló hétvégéket a gyulai csemetéknek. 
 
– Ide bárki eljöhet, szívesen látjuk mindazokat, akik éppen óvodaválasztás előtt állnak. A kétórás eseményen egy kis meglepetéssel is készülünk a legkisebbeknek – árulta el. A  játékos délelőtt kézműveskedéssel kezdődött, majd az óvó nénik pillangós bábjátékával folytatódott. A programot közös körjáték zárta. 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)