Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ma tartják a XXVI. Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncertek nyitó hangversenyét

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2018. április 13. 13:55
Ma tartják a XXVI. Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncertek nyitó hangversenyét
Az Erkel Ferenc-emlékév alkalmából több programot is szerveznek Gyulán

Április 13-án kezdődik a XXVI. Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncertek – erről, valamint az Erkel Ferenc-emlékév programjairól tartott sajtótájékoztatót április 13-án Kónya István alpolgármester, Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság és a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének (KÓTA) vezetője, valamint Tassi Valéria, a Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese

tassi valériakónya istván és somogyváry ákos

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

– 1893-ban, azaz 125 évvel ezelőtt hunyt el Erkel Ferenc, aki városunk szülötte, a magyar nemzeti opera megteremtője, nemzeti imádságunk megzenésítője – kezdte Kónya István. – Zenei szempontból az egész évet ennek szenteltük, ezen a hétvégén is egy nagyon szép rendezvénynek adunk helyszínt.

A hétvége programját Somogyváry Ákos foglalta össze. Az Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncertek elnevezésű rendezvény április 13-án, pénteken 17 órakor kezdődik a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában egy ifjúsági hangversennyel, ahol fellépnek békéscsabai, gyulai és orosházi vegyes karok és kórusok. Az este folyamán karnagyi klubot tartanak a román iskolában, ahol a közös éneklés mellett az aktuális zenepedagógiai kérdéseket is megtárgyalják.

Április 14-én, szombaton egy szakmai napra várják az érdeklődőket az Erkel Ferenc gimnáziumba, ahol elsőként Kertész Attila egyetemi docens, Liszt-díjas karnagy tart előadást a zenepedagógia jelentőségéről és lehetőségeiről, majd az elhangzott előadás kapcsán egy szakmai fórumon vehetnek részt az jelenlévők, amelyet Hraschek Katalin zenepedagógus, a KÓTA Ifjúsági és Zenepedagógiai Szakbizottságának vezetője moderál. A folyatásban Soltészné Lédeczi Judit Liszt-díjas karnagy és Dávid Krisztina beszélnek Karai József zeneszerző munkásságáról, délután pedig a társaság megkoszorúzza az Erkel-szobrot, és megtekinti a zeneszerző szülőházát. A nap szakmai része Hraschek Katalin Hidak – Erkel és Kodály című előadásával zárul.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Szombaton ünnepi hangversenyt tartanak a Vigadóban, ahol fellép a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar, valamint Somogyváry Ákos vezényletével előadják Erkel Magyar cantate című művét, és megemlékeznek a szintén 125 éve elhunyt zeneszerzőről, Beliczay Gyuláról is. Vasárnap a kastély és a fürdő meglátogatásával zárul a szakmai rendezvény.

Somogyváry Ákos az emlékév programjairól is beszámolt a tájékoztatón: mint mondta, a programsorozat már március 15-én elindult, amikor huszonkilencedik alkalommal rendezték meg Gyulán az Erkel Ferenc Társaság Történelmi Hangversenyét, a következő állomásnak pedig a most induló szakmai napok tekinthetők. A folytatás június 15-én – Erkel halálának napján – következik a XXX. Budakeszi Erkel Napokon, amelynek első aktusaként koszorúzási ünnepséget szerveznek a Fiumei úti sírkertben, valamint egy Erkel–Beliczay-emlékmisét tartanak a budavári Mátyás-templomban. 

Október 6-án egy négykezes zongorahangversenyre kerül sor Gyulán, amelyen Elek Szilvia és Kassai István adják elő Johaness Brahms Magyar táncait, november 7-én – Erkel születésnapján – a gyulai városháza ad otthont egy oratorikus hangversenynek, november 10-én pedig a programsorozat zárásaként Budakeszin is megrendezik a zongorahangversenyt.

Tassi Valéria megjegyezte, hogy Budakeszi városvezetése mindig is támogatta az évtizedes múltra visszatekintő rendezvényt. 

Somogyvári Ákos azzal zárta a sajtótájékoztatót, hogy ezzel rendezvénysorozattal szeretnének tisztelegni Erkel Ferenc előtt, a hozzá legközelebb álló három településen: Gyulán, Budakeszin és Budapesten.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)