Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Horváth Soma serdülőként vívta le a kadetmezőnyt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. április 09. 12:30
Horváth Soma serdülőként vívta le a kadetmezőnyt
A gyulai tőröző a 64. helyen fejezte be a veronai világbajnokságot

A világ legjobb kadet és junior korcsoportú tőrözői találkoztak egymással az olaszországi Veronában április 1. és 9. között. A magyar csapat tagjaként a gyulai Horváth Soma is megvillantotta tudását.

hORVÁTH sOMA A VILÁGBAJNOKSÁGON IS LETETTE NÉVJEGYÉT

 

Száztizenkét ország csaknem kétezer sportolója tizennyolc számban mérhette össze erejét Észak-Olaszország ékszerdobozában. Horváth Soma az oroszországi Szocsiban megtartott Eb után érkezett a világeseményre, amelyen a szezon alatt nyújtott teljesítményével alapján indulhatott.

A csoport sorsolása a vb-újonc fürdővárosi versenyző szempontjából nem alakult túl szerencsésen, hiszen nagyon erős ellenfelekkel kellett felvennie a küzdelmet, többek között a később világbajnoki címet szerzett Bravo Kenjivel. Soma ennek ellenére két győzelemmel és négy vereséggel a 88. helyen került be a továbbjutó 105 vívó közé. A 128-as táblán egy taipei-i ellenfél állta Soma útját, ám a fürdővárosi sportoló 15-10-es eredménnyel búcsúztatta riválisát.

 

 

 

A legjobb 64 között a brit Evens Cameronnal nézett szembe. Az asszót 9-3-ig a magyar fiú uralta, azonban itt elfogyott a lendülete. A háromszor három perc alatt mindketten tizenegy tust tudtak szúrni a másiknak, így egyperces hosszabbítás következett. A végjátékban ugyan a Gyulai SE vívója volt a kedvezményezett, de ellenfele ügyesebbnek bizonyult, így ő örülhetett a legjobb 32-be jutásnak.

Horváth Soma összességében nagyon jó szezont zárt, hiszen serdülőkora ellenére megállta a helyét a kadetek között, hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt. A Gyulai SE versenyzőjének pihenésre továbbra sincs lehetősége, hiszen a héten iskoláját képviselve vívhat az aranyért a diákolimpián, illetve hamarosan megkezdődnek a következő szezon előválogató versenyei is.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)