Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szentek hárfája

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fodor GyörgyKULTÚRA • 2018. március 23. 09:30
Szentek hárfája
A Gyulai Várszínház Kamaratermében adott nagy sikerű koncertet Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművésznő

A bő egyórás koncertet egy telt házas, gyermekbarát „kakaókoncert” is megelőzte kora délután, amelyen gyulai általános iskolások vettek részt. A Gyulai Várszínház alapkoncepciója, hogy a fiatalokat, a feltörekvő generációt is megszólítsák, elérjék a kultúra számos területét megmutatva. Ebben vállalt most Vigh Andrea is szerepet, aki a hangverseny nyitányaként felkérte Kallós Esztert, a Magvető Református Általános Iskola diákját, hogy énekelje el az Elindultam szép hazámból népdalt. Az interaktív koncert felvezetéseként a gyerekek a hárfa történetével és működésével is megismerkedhettek. A Magvető mellett az Implom József és az 5. számú általános iskola tanulói és tanárai szántak időt a művésznő meghallgatására.

a fiatalokat célzó előadáson kallós eszter, a magvető iskola diákja énekelt el egy dalt

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A felnőtteket célzó esten is kiderült, hogy a hárfa – a líra mellett – az egyik legősibb, az ókori kelet egyik legfontosabb húros hangszere, Dávid király és Orpheus attribútuma. Fejlett változata, a pedálhárfa, ahol egy vagy két fokozatban félhangot lehet módosítani, hogy előjöjjenek a kromatikus hangok is. A nyugati klasszikus zene, a szimfonikus zenekarok egyetlen rendszeresen használt pengetős hangszere. A hárfát vagy az egyik vagy mindkét kéz ujjaival pengetik. A húrozat síkja merőleges, a húrok rezgése hangként sugárzik ki a hangszertetőre. A húrok a hangolásuknak megfelelően különböző hosszúságúak, ezért van az, hogy a hárfák körvonala gyakran háromszöghöz hasonló. A hárfák három részből állnak: kifeszített húrok, rögzítő nyak és egy összekötő oszlop. A mai koncerthárfák kettőspedálhárfák, magasságuk 180 cm körüli és 47 húrjuk van. Ilyen csodás hangszert megszólaltatni keveseknek sikerül Magyarországon, nekünk a legnagyobb művésznők egyike mutatta meg a könnyekig megható, isteni szférákba emelkedő hangzást.

 

vigh andrea az esti koncerten

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Vigh Andrea 1993 óta évente tart szólóestet a Zeneakadémián, 1996 óta ott is tanít, 2013 novemberétől pedig a Zeneakadémia rektora. 2015-ben a Forbes őt választotta a harmadik legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában Akadémiai tanárai hangszerből Lubik Hedvig, kamarazenéből Láng István voltak. Eddig tíz szólólemeze jelent meg, többségében a német Capriccio Kiadó gondozásában. A lemezek tartalma elsősorban kamarazenei, nagyzenekari és meditációs hangjátékokat takar a német barokkból és a francia impresszionizmusból. 1993-tól 1996-ig rendszeresen közreműködője a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenyeinek. Pódiumra lépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Solti György által vezetett európai turnén, a Bartók-évforduló alkalmából rendezett hangversenyeken (New York, Carnegie Hall). 1994-ben a ZDF Die Beste című műsorába kapott meghívást Hárfaversenyek című lemeze sikerének jóvoltából. Az utánpótlás és tehetséggondozásban is jeleskedik, hiszen tagja az arles-i, belgrádi, gödöllői, szegedi és walesi, nemzetközi hárfaversenyek zsűrijének. 1999-ben alapítója az azóta évente megrendezésre kerülő Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztiválnak, melynek művészeti vezetője, illetve zsűrijének tagja is.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

1997-ben Kocsis Zoltán dirigálásával, a Budapesti Fesztiválzenekar kíséretével adott hangversenyt, 2003-ban zenekari szólóestje volt a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. 2005-ben a Téli Ünnepi Esteken Tokody Ilonával, majd Marton Évával adott koncertet. 2006-ban A Hárfa sokszínűsége címmel a Duna televízió sugárzott műsort a hárfa történetéről. Ugyanebben az évben Drahos Béla fuvolaművésszel és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával a Hungaroton egy DVD felvételt készített Mozart fuvola-hárfaversenyéből. 2010-ben japán turnén vett részt Onczay Csaba gordonkaművésszel. 2012-ben Brüsszelben adott szólóestet, és mesterkurzust tartott a Brüsszeli Zeneakadémián. 2014-ben Japánban, Szapporóban, a Kitara Hallban tartott szóló hárfakoncertet. Vigh Andrea 2009-ben Doctor of Liberal Arts (DLA, „a szabad művészetek doktora”) tudományos fokozatot szerzett a Sokoldalú hangszerünk, a hárfa című disszertációjával. Gyulára szívesen érkezik, többször járt már nálunk, hiszen itt él egyik legkedvesebb tanára is.

A szünet nélküli műsor alatt a következő darabok hangzottak el. Cabezon: Pavane és variációk, Croft: Saraband és Ground, Glinka: Nocturne, Thomas: Adieu, Saint-Saëns: Fantázia, CsajkovszkijWalter-Kühne: Anyegin-fantázia, Tournier: Koncert etűd, Fauré: Impromptu, SmetanaTrneček: Moldva-fantázia. A művésznőt háromszor tapsolta vissza a hálás közönség.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)