Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Márciusi gólzáporral készülnek a gyulai lányok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. március 22. 17:35
Márciusi gólzáporral készülnek a gyulai lányok
A Gyulai Amazonok U19-es csapata a Balmazújvárosi FC együttesét látja vendégül március 24-én

Az U19-es labdarúgó-bajnokság keleti csoportjának 14. fordulójában a Gyulai Amazonok csapata a Balmazújvárosi FC gárdáját fogadja március 24-én. A listavezető erődemonstrációval léphet közelebb az újabb bajnoki címhez.

Hazai pályán záporoznak majd a gólok

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Molnár Zoltánné együttese a második forduló óta vezeti a bajnoki ranglistát, a negyedik etaptól kezdve pedig legyőzhetetlennek mutatkozik.

A Balmazújvárosi FC csapata már a harmadik fordulóban találkozott a Békés megyei gárdával. A Hajdú-Bihar megyei együttest a hazai pálya sem óvta meg attól, hogy 0-12-re kikapjon a gyulai aranycsapattól. A fürdővárosi együttes várhatóan ezúttal sem fog kegyelmezni ellenfelének, hiszen a közvetlen rivális még mindig meg szeretné akadályozni a címvédésben.

A meccs 13 órakor kezdődik az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)