Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Robog a cél felé a Vajda-együttes

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. március 17. 17:38
Robog a cél felé a Vajda-együttes
Gyulai Asztalitenisz Klub – NGS-UNION JASE 10–8

Az NB III.-as asztalitenisz-bajnokság Dél-Alföld csoportjában a Gyulai Asztalitenisz Klub csapata a NGS-UNION JASE együttesét látta vendégül március 17-én. A tizenhatodik fordulóban az ezüstérmes helyen álló hazaiak az egyik trónkövetelőt fogadták a hazai asztalok előtt.

zsinórban Hatodik győzelmét aratta a gyulai asztalitenisz klub

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Vajda Attila vezette fürdővárosi ászokat két cél is vezérelte a hazai párharcban. Elsőként szerettek volna visszavágni az őszi vereségért ellenfelüknek, másrészt továbbra játékban akartak maradni a feljutásért folyó versenyfutásban.

A „várvárosiak” ennek megfelelően ragadták kezükbe az ütőket, hiszen szoros eredménnyel ugyan, de két vállra fektették aktuális riválisukat. A Vajda-csapatból ezúttal is Roszik Bence vitte el a négy győzelmet, s ezzel egyre feljebb halad a játékosokat értékelő listán.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gyulai győztesek: Roszik Bence 4, Sarkadi Árpád 2,  Styr György 2, Dihel Mihály 1 valamint a  RoszikDihel-páros.

A Gyulai Asztalitenisz Klub csapata győzelmének köszönhetően továbbra is a dobogó második fokán áll, így egyre közelebb a feljutásért folyó harcok elérése. A fürdővárosi gárda teljesítményének köszönhetően már hat forduló óta őrzi veretlenségét.

A Vajda-csapat a következő körben a hazai pályán alaposan lepattogtatott Kecskeméti Sp. Sportkör és KT együtteséhez utazik.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)