Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Itt az ideje a vetésnek!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Pomázi Ferenc • MAGAZIN • 2018. március 18. 07:00
Itt az ideje a vetésnek!
A hagymáknak húzzunk barázdát, és a fajtákat megjelölve dugdossuk el őket

képünk illusztráció

Forrás: Ripost.hu

Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok!

Napokon belül túlmelegedhet az idő, így az oltó- vesszőket még most gyűjtsük be, és tegyük a hűtő aljába, vagy akinek van  jó hideg pincéje, hát akkor oda. A fajta megjelölését ne felejtsük el. A lemosó permetezést is elvégezhetjük. Elsősorban a réztartalmúakat javaslom az átfogóbb hatékonysága miatt.

A talaj melegedésével elkezdhetjük a kora tavaszi veteményezést. Vethetjük a mákot, salátát, retket, a borsót, a hagymákat is el lehet dugdosni, és magról el lehet vetni. Több esetben előfordult, hogy virághagymáink nem kerültek az ősz folyamán a talajba. Természetesen ilyenkor a hagymák megőrzése a lényeg. A hagymáknak húzzunk barázdát, és a fajtákat megjelölve dugdossuk el őket. Így – ha nem is fognak olyan szépen virágozni –, túlélik a nyarat. Azt azért tudnunk kell, hogy a mostani tulipánok jelentős része csak egyszer virágzik, és ezzel be is fejezi az életét. Javaslom, a korai veteményeket, ha lehet, könnyű hengerrel hengereljük le.

A szamócatöveket, most a sok eső után, talpközéppel óvatosan tapossuk meg, hogy a talajba visszaágya- zódjanak, mert a fagyok kiemelik a töveket a talajból, és a tavaszi melegekkel kiszáradhatnak a tövek. Természetesen ilyenkor az első összetett műtrágyát is kijuttathatjuk a földbe.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)