Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Vigh Andrea ad koncertet Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2018. március 20. 13:00
Vigh Andrea ad koncertet Gyulán
A Liszt Ferenc-díjas hárfaművész március 22-én lép színpadra a Gyulai Várszínház Kamaratermében

vigh andrea 2017-es gyulai koncertje

Fotó: Gyulai Várszínház – Kiss Zoltán

Vigh Andrea Liszt Ferenc-díjas hárfaművész, a Zeneakadémia tanszékvezetője ad koncertet Gyulán március 22-én, csütörtökön 19 órától a Gyulai Várszínház Kamaratermében.

A zenésznek eddig tíz szólólemeze jelent meg, közreműködője volt a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenyeinek, valamint fellépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon és a New York-i Carnegie Hallban is, illetve játszott Németországban, Ausztriában és Japánban is. 1999-ben megalapította a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivált, 2009-ben pedig Doctor of Liberal Arts tudományos fokozatot szerezett.

Vigh Andrea gyulai koncertjén Debussy- és Saint-Seans-darabok lesznek terítéken. A felnőttek 1500, a diákok 750 forintért válthatnak jegyet a koncertre.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)