Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyanú szerint drogot árult, őrizetbe vették

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. március 06. 16:00
A gyanú szerint drogot árult, őrizetbe vették
Rendőrségi hírek Békés megyéből

 

Forrás: Police.hu

Elfogtak a Békés megyei rendőrök március 5-én egy vésztői férfit, aki a gyanú szerint kábítószerrel kereskedett. A fehér, kristályos anyagot a fürdőszobájában rejtegette.

A 42 éves V. Attilát hajnalban fogták el a Békési Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának egyenruhásai. Lefoglaltak tőle 61 gramm fehér kristályos anyagot, amit a rendőrség igazságügyi szakértővel vizsgáltat meg.

A férfi állítása szerint az anyagot saját használatra tartotta, abból csak egyszer adott egyik ismerősének, a békési P. Lászlónak, aki március 4-én este volt nála. A rendőrök P. Lászlót és élettársát március 4-én este fél kilenc körül igazoltatták Békésen. Az autójukban megtalálták a Vésztőről hozott anyagot, ezért mindkettőjük ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A Békési Rendőrkapitányság  V. Attilát kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)