A kép a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválján készült
Fotó: Patyi Zsófia
– Már az előadás címe is különleges. Mire utal a lármafa?
– A lármafa a régmúltban egy különleges jelzőrendszer volt, amellyel baj esetén hang- és fényjelekkel üzentek egymásnak az emberek. Esetünkben jelképes jelentése van. Az erdélyi Mezőség a mai lenyomatában is egy nagyon szép és érdekes világ, sokszínű folklórral. Műsorunkban a vidék általunk elképzelt jelenkori képére hang- és képélményekkel reflektálunk, az est részvevőit pedig a „megkongatott” lármafa zengése fogja majd egybe.
– Az Ön koreográfiája, zenei és táncos anyaga az erdélyi Mezőség folklórkincséből építkezik. Miért tartotta fontosnak, hogy pont ennek a néprajzi tájegységnek az értékeit mutassák be?
– A magyarok Közép-Erdélynek ezt a területét lakták be legkorábban. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy az egykoron erdős, mocsaras, bölényjárta vidék táncos és zenei kultúrája rendkívül sokszínű, mégis egységes. Az életnek itt tényleg sajátos ritmusa van, néprajzi értékei is kiemelkedően egyediek. Például a Mezőségen található az „Erdély Versailles-jának” is nevezett Bonchida, ahová a Bánffy grófok Pestről és Bécsből hozattak muzsikust a falusiak mellé, így a főúri zenei világ is nyomot hagyott a helyi autentikus népzenén.
– A másfél órás előadás filmszerűen pereg, önálló színpadképpel és zenei világgal rendelkezik. A történetet szövegek fűzik egybe. Kiktől idéznek?
– Az előadáson Bánffy Miklós, Kányádi Sándor, Dsida Jenő, József Attila, Sütő András, Wass Albert és Lame Deer „Sánta Őz”, illetve saját szövegeim hangzanak majd el. Öt tételben mesélünk. Az első a Régi mezőség – Feketelak, a második Temüdzsin és az irodalomóra – Szék, a harmadik Kincses Kolozsvár – Gruci, a negyedik „Madarak”– Magyarpalatka, az ötödik Amulett… „a semmi ágán…”. A sort az Epilógus zárja le.
– Az est létrehozói a Körös Táncegyüttes táncosai, kísérőzenekarukat neves népzenészek alkotják. Kiket láthatunk majd a színpadon?
– A szombat esti Lármafában huszonöten táncolnak, Kisgyőri Krisztián, Nagy Gábor, Csonka Ferenc, Koncz Gergely pedig zenél, és mindannyian „játszanak” is egy kicsit.