Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bartha Boróka egyedül vívta meg női csatáit a Gyulai Várszínházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2018. február 27. 13:00
Bartha Boróka egyedül vívta meg női csatáit a Gyulai Várszínházban
Megnéztük a Lola Blau című monomusicalt, amit ketten játszottak el

Lola Blau akkor indul el énekes-színésznőként a pályán, amikor a világ már a második világháború szélén áll. Zsidó származása miatt ezért el kell hagynia hazáját. Előbb Svájcba, majd Amerikába menekül, ahol ünnepelt kabarészínésznő lesz, egyfajta szexszimbólum. A szerelem azonban visszahozza Európába, és tönkreteszi a karrierjét. George Kreisler monomusicaljét február 26-án néztük meg a várszínházban.

baráth boróka a lola blau című darabban

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Nemrég írta meg egyik kollégánk lapunkban, hogy elfutott a színházból a nő elől. Ezúttal mi sem álltunk túlságosan távol attól, hogy kövessük a példáját. Az első kérdés ugyanis, ami a darab kapcsán megfogalmazódott bennünk: miért huncutkodják végig a produkciót a 17 éves leánynézők, ha a műnek számukra is van mondanivalója? A másik pedig: kinek a részére vitték színre a zenés darabot, ki lenne a célközönsége?

Merthogy nem a telóját nyomkodó nemzedék, az biztos. De még a miénk sem. A rengeteg manír és közhely (hogy közhelyesen fogalmazzunk), a nagy múltú, mára viszont kikopott színpadi megoldások (a kellemetlen tartalmú iratot megeszik, a dugót a fogaival húzza ki a nő az üvegből, a széket felrúgja, amikor dühös, az utazást pedig azzal jelzi, hogy egy lavórban vízre bocsát egy kis papírhajót) és a ripacskodás (a zongorista, Szép András remekül ért a hangszeréhez, de sajnos néha felállítják, és belekomponálják a szöveges részbe) már az elején kimondatta velünk, hogy nem, ez sajnos nem a mi műfajunk. Ettől függetlenül a jeleneteken jól mulató diákok gyűrűjében nem lehetett nem élvezni a látottakat.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Lola Blau cselekményét már összefoglaltuk a bevezetőben, ennél többet nem is lehetne róla írni, hacsak azt nem, hogy az osztrák szerző Georg Kreisler állítólag a felesége részére írta, ám valójában önmagát, a saját életét mintázta meg benne. És talán ez a legalapvetőbb hibája, mert már maga az alapanyag sem olyan, amiből ki lehetne hozni valami átütőt. Nem is sikerült, pedig egy egész csapat állt mögötte. Eredeti címe Ma este: Lola Blau, a szöveget Kőváry György, a dalszövegeket G. Dénes György fordította, a rendezői feladatot Béres László látta el, aki korábban azt nyilatkozta: sok energiát fektettek a produkcióba, nem hagyhatták, hogy ne legyen bemutatva. Ugyanekkor arról is beszámolt, hogy az előadásnak volt zenei tanácsadója (Incze G. Katalin) és koreográfusa (Jakab Melinda). A díszlet- és a látványtervet György Eszter készítette.

A darabnak persze vannak másodlagos üzenetei is, amellett, hogy dalok teljes csokrán át vezet el Európából Amerikába, majd vissza. Szól a művészek magányáról és a nők kiszolgáltatottságáról, a bukás és a kockázat lehetőségeiről, a hivatásvállalás millió nehézségéről. No meg a szerelemről és a holokausztról, nem kis politikai áthalásokkal. Ám mindettől függetlenül Bartha Boróka Gyulán önmagához beszélt, nem nyílt meg, nem szabadult fel (ebben valószínűleg a gyakran eléggé hangosan megnyilvánuló nézőközönség is közrejátszhatott), a musical odaragadt a színpadhoz, csupán a muzsikus rugaszkodott el a billentyűktől, és lendített egyet-egyet a holtpontokon. Talán emberközelibb formát kapott volna a teljes est, ha leszáll a magasból, és a Lola Blaut a nézőtérre, avagy a kávézóba helyezi. Ám az egyszeri daraboknak az a nagy hátrányuk, hogy megismételhetetlenek: mi így éltük meg, ilyennek találtuk. Holnap lehet, hogy másképpen adják majd elő.

A musicalt egyszer már láttuk, hallottuk, sok-sok évvel ezelőtt Maia Morgenstern alakításában. A nagyérdemű akkor alkalomhoz illőbben viselkedett.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)