Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egy napig a röplabdaélet központja volt fürdőváros

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. február 26. 11:00
Egy napig a röplabdaélet központja volt fürdőváros
A Continental Temesvár és a Fan Arad csapatai nyerték a Gyula Kupát

Gyula Kupa néven rendeztek amatőr-röplabdatornát február 24-én a fürdővárosban. A Békés megyei nyílt amatőr-körbajnokság részeként megrendezett kupának a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok adott otthont.

Így örültek a női mezőny győztesei

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A Gyulasport NKft. által szervezett eseményre az ország minden részéről érkeztek férfi és női csapatok, a tornán aradi és temesvári csapatok is részt vettek. A kupa húsz csapattal rajtolt, hiszen tizenöt női és öt férfi együttes jelezte indulási szándékát.

A hazai színeket többek között a Karácsonyi néven ütögető férfi és női csapat képviselte. A legtöbb csapatot a BRSE egyesülete adta, amely öt csapattal képviseltette magát az eseményen. Az együttesek három pályán mérhették össze erejüket.

A női mezőny első helye a Continental Timisoara és a Kecskeméti ÖSE együttesei között dőlt el, míg a férfiaknál a Fan Arad és a Continental Timisoara gárdái néztek farkasszemet egymással.

– Az egész napos rendezvényt kiváló hangulatú és sérülésmentes mérkőzések jellemezték. Nagy öröm számunkra, hogy rengetegen kilátogattak az eseményre – mondta el lapunknak Baktai Ferencné, a Gyulasport NKft. szakmai helyettese.

Eredmények: Női: 1. Continental Timisoara, 2. Kecskemét ÖSE és 3. Újrakezdők. Férfi: 1. Fan Arad, 2. Continental Timisoara és 3. Szeged.

GYULAI HÍRLAP • 2018. február 26. 11:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)