Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Valamikor régen, feltételezhetően 1956-ban Derűlátó István nem éppen kicsattanó egészségben betért a Százévesbe, ahol a látványtól, az illatfelhőktől, a mennyei ízektől és az édesszájú, csókos ajkú nőktől azonnal jókedve támadt, és dalra fakadt. Sejthetően nem is a polgári cukrászdába készült, hisz rongyos nadrággal legfeljebb pecázni indulhatott Gyulán azokban az esztendőkben. Az volt ugyanis az elvárás, hogy ápolatlanul ne tegye be férfi a lábát közösségi terekbe. De még az utcára sem merészkedhetett volna így ki, hisz azonnal gyanút fogtak volna a hatósági közegek (nem beszélve arról, hogy csak szégyent hozott volna magára).
Szóval Derűlátó István aznap eljutott a fellegekbe, ahonnan egészen szabadon a következő kortárs gondolatokat jegyezte be a Százéves vendégkönyvébe:
alacsony a vérnyomásunk
életszintünk magas
sebaj, rojtos a nadrág
de telt legyen
fekete kávém setét
a jövőm rózsaszín:
derűt és színt szippanthatok
fürgén, pár féldecin!
