Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nem adták olcsón a bőrüket a fürdővárosi futsaltündérek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. február 28. 09:00
Nem adták olcsón a bőrüket a fürdővárosi futsaltündérek
Kiskunfélegyházi Astra-Bulls–Gyulai Amazonok 4-2 (3-2)

Az NB I.-es futsalbajnokság 18. fordulójában a Gyulai Amazonok csapata a Kiskunfélegyházi Astra-Bulls otthonába látogatott február 24-én. A Molnár Zoltánné irányította gyulai gárda nem adta olcsón a győzelemért járó három pontot.

Képünk egy korábbi mérkőzésen készült 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Gyulai Amazonok: Palócz Mónika, Fülöp Diána, Perjési Rita, Molnár Ágnes és Balogh Noémi. Csere: Kurai Nikolett, Sovány Liza, Kajári Gabriella, Erdélyi Angéla, Németh Viktória és Bálint Rebeka. vezetőedző: Molnár Zoltánné.

A fürdővárosi csapat tagjai a mérkőzés elején nyomást próbáltak gyakorolni a tabella elejéhez tartozó riválisukra. Az ellenfél csapatában helyet kapott Nagy Anett is, aki a honi futsal legnevesebb támadói közé tartozik.

A gyulaiak főleg mezőnyben próbálták megállítani a vendéglátó együttes támadásait, és kontrára építettek a mérkőzés első félidejében. Halászi Kinga átlövésére azonban Palócz Mónika nem tudott mozdulni, így a 10. percben egygólos előnyre tett szert a hazai csapat (1–0).

Kurai Nikolett a 14. percben értékesítette Kajári Gabriella jó ütemű átadását, aminek köszönhetően visszajöttek a mérkőzésbe Molnár Zoltánné tanítványai (1–1).

A következő találatot Krascsenics Csilla révén újra a hazaiak szerezték. Erre Molnár Ágnes válaszolt, így újra döntetlenre állt az eredmény (2–2).

A félidei pihenőre mégis a kiskunfélegyháziak mehettek nyugodtabban, hisze újra Krascsenics Csilla labdája talált utat a gyulai kapuba (3–2).

A pihenő után nem tudott kellőképpen felpörögni a hazai gárda, amit az Amazonok ki is használtak, hiszen: sorra alakították ki helyzeteiket Farkas Katalin kapuja előtt. Az egyenlítő gól azonban nem jött össze a fürdővárosiaknak, ám ellenfelüknek igen. A 34. percben Nagy Anett döntöttel el a mérkőzést. (4–2). 

A Gyulai Amazonok csapata nagyot harcolt a rendkívül jó erőkből álló kiskunfélegyházi együttessel szemben. A következő fordulóban a könnyebb falatnak ígérkező Ricsilla Futsal érkezik a fürdővárosba.

– Egy nagyon sportszerű mérkőzésen voltunk közel a pontszerzéshez, kis szerencsével akár meglepetés is születhetett volna A mezőny egyik legjobb kerete áll Dombó János rendelkezésére, ettől függetlenül fiatal kis csapatunk nagyot küzdve méltón helytállt. Gratulálunk ellenfelünknek a győzelemhez, és sok sikert kívánunk nekik a Magyar Kupa Final Fourban – nyilatkozta Molnár Zoltánné.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)