Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „Minden nő megkapható egy szál virágért vagy egy emeletes házért”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2018. február 18. 13:30
„Minden nő megkapható egy szál virágért vagy egy emeletes házért”
A Kohán szerelmei című előadáson jártunk a Kohán Képtárban

A Kohán szerelmei című előadással zárult a Szerelmesek hete programsorozat Gyulán február 18-án. Árpási Zoltán Kohán György szerelmeinek életét vette górcső alá. Az előadó bemutatta a művész kapcsolatait azzal a három nővel, akik más szempontok miatt, de meghatározták az életét és pályafutását. A címben olvasható idézetből kiderül, hogy Kohán nem volt a legjobb véleménnyel a nőkről, de Balló Margit, Bártfay Ibolya és Nagy Matild nyomot hagytak az életében.

árpási zoltán

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Három olyan hölgyről fogok beszélni, akik Kohán számára valamilyen szempontból fontosak voltak – mondta Árpási Zoltán. – Az egyik Balló Margit, aki az első felesége volt, a másik Bártfay Ibolya, egy orosházi cukrász, aki rajongott Kohánért, így kerültek kapcsolatba, és mintegy hét évig leveleztek. A harmadik egy Nagy Matild nevű hölgy, aki a művész második felesége volt.

Az előadó kiemelte, hogy olyan dolgokat vett be az előadásába, amelyek a közvélemény előtt általában nem ismertek. Ennek az egyik oka, hogy megkapta Balló Margit és Supka Magdolna levelezését, amelyből sok mindent meríthetett, a másik pedig Kohán és Supka levélváltásai voltak, a harmadik pedig a Bártfay Ibolyának küldött levelek voltak, amelyből nemcsak a kettejük kapcsolata rajzolódott ki, hanem az is, hogy Kohán mit gondolt a művészetről.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Mind a három hölgy másként befolyásolta a művészetét. A Bártfay Ibolyával való kapcsolata azért érdekes, mert kiderül belőle, hogy Kohán György életcélja a festés volt, amiben akadályozta egy házasság. Balló Margit az egyik legjobb szellemi társa volt, ennek ellenére nem sokáig éltek együtt. Nagy Matild inkább szomorú szempontból része ennek a történetnek, hiszen a legfőbb akadályozója volt annak, hogy Kohán neve a halála után a köztudatban maradjon – részletezte Árpási Zoltán.

Megtudtuk, hogy a dokumentumokat nézve mindhárom nőnél érezhető Kohán György rajongása, de ha választani kellene, akkor Árpási Zoltán Balló Margitra, az első feleségre mondaná, hogy az „nagy Ő” volt a művész számára, hiszen a legtöbbet adta neki és a legtöbbet kapta tőle.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)