Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A legfáradtabb tesztüzem előtt a gyulai futballcsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. február 06. 16:30
A legfáradtabb tesztüzem előtt a gyulai futballcsapat
A Várfürdő-Gyulai Termál FC a Kondorosi TE csapatát fogadja február 10-én

Felkészülési mérkőzésen fogadja a Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata a Kondorosi TE együttesét február 10-én. Démusz Zsolt és Bálint Balázs gárdája maximális terheléssel a lábukban lépnek majd pályára a bajnoki rivális ellen.

A Méhkeréki SE ellen is jól játszottak gyulai csikócsapat tagjai

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A fürdővárosi együttes az eddigi legnehezebb mérkőzése előtt áll, hiszen a felkészülés után az ellenfél felfogása sem fekszik igazán a Démusz-csapatnak. Ahogy azt a vezetőedző megfogalmazta: a hétvégi Kondoros elleni mérkőzés is komoly kihívást jelent majd a csapatnak.

– A játékosok túl vannak az erőnléti edzéseken, most lesznek a legfáradtabb állapotban. A kiváló játékosokból álló ellenfél egy teljesen más felfogású játékot játszik, mint amivel idáig találkozott a csapat, ez adhat különlegességet a találkozónak.

A gyulai csikócsapat azonban igyekezett tanulni az előző találkozókból, és gőzerővel készül a hibák kijavítására.

– Próbáljuk a begyakorolt szisztéma szerint játszani a játékunkat, megnézve, hogy mennyire csiszolódott össze a csapat játéka, és mennyire sikerült kijavítani a már megtapasztalt hibákat – fogalmazta meg a csapat feladatát Démusz Zsolt.

A kondorosi próba 10 órakor kezdődik az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)