Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sorsdöntő hibák miatt bukták a lutris rangadót

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. február 06. 11:30
Sorsdöntő hibák miatt bukták a lutris rangadót
Szanki OBSE–Gyulai SE 6-2 (3249-3178)

Az NB I.-es tekebajnokság 13. fordulójában a Gyulai SE csapata a nagy rivális Szanki OBSE otthonába látogatott február 4-én. A Bács-Kiskun megyei együttes vadonatúj pályán fogadta Baksa Imre gárdáját, így teljesen nyílt volt a gurítós összecsapás.

Alaposan megizzadtak, de nem szereztek pontot Baksa Imre játékosai

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Mindkét csapat számára a fontos két pont megszerzése volt a cél, a Baksa Imre vezette fürdővárosi együttes ennek megfelelően melegített a párharcokra.

A felnőttcsapatok tűzijátékát az ifjúságiak összecsapása vezette fel, amely igazán izgalmasra sikeredett. A Schriffert Dániel és Schriffert Dominik alkotta gárda hatalmas küzdelemben söpörte be a 1-3-as győzelmet. Az ifjúságiak sikerét Schriffert Dániel kiegyenlített teljesítménye és Schriffert Dominik látványos feltámadása biztosította.

A felnőttek számára jól kezdődött a párharcsorozat, hiszen Egyed Ferenc és Püski Lajos remekül kezdte összecsapásait. A baj a gyulai tekesport legendájának sérülésével kezdődött, a térdfájdalmai miatt tovább játszani nem tudó Püski Lajost Nyári Krisztofer váltotta le. A cserével operáló Baksa Imre együttese nagy csatában vesztette el első párosának megmérettetését.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A középső sorban pályára lépő Czégény Csaba és Schriffert Roland is alaposan megizzasztotta ellenfelét, ám a sorsdöntő pillanatokban hibázó gyulai csapatban ők sem tudták megnyerni a kritikus pontokat.

Az utolsó sorban csatázó Pigniczky Pál és Baksa Imre már hiába eresztette vágtába „lovait”, az eredményen csak kozmetikázni tudott a rendkívül szerencsés napot kifogó hazaiakkal szemben.

A Gyulai SE tekecsapatának következő megmérettetése sem hoz kisebb csatát, hiszen legközelebb az éllovas Kazincbarcikai VTSE együttesénél vendégeskednek a Baksa-csapat tagjai.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)